Köszöntő

Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntöm Diósjenő Községi Önkormányzat honlapján, mely
azzal a céllal jött létre, hogy bemutassuk településünket minden
érdeklődő számára, hasznos információkat nyújthassunk azoknak, akik
településünkre készülnek utazni, vagy itt szeretnének üzleti
vállalkozásba kezdeni.
Ennek érdekében igyekezünk az internet nyújtotta lehetőségeket minél
jobban kihasználni.
A honlappal szeretnénk egyszerűbbé tenni mindenki számára az
információhoz jutást, megkönnyíteni az ügyintézést, és a jövőben is
törekszünk arra, hogy folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető
elektronikus szolgáltatások és tartalmak körét.
Kérem,
ide kattintva tekintse meg a községünkről készült rövid,
képes bemutatót.
Tóth János
polgármester