A községi
általános iskola mindig is arra törekedett, hogy szakmai
segítséget nyújtson a térség pedagógusai és iskolás korú
gyermekei számára. Számos alkalommal szervezetek
konferenciákat, bemutató tanításokat, s hívtak meg rangos
előadókat ennek érdekében.
E törekvésének
most egy új eredménye született. Egy megállapodást kötöttek
a váci Boronkay György középiskolával abban, hogy közös
összefogással szerveznek a tehetséges gyermekek számára egy
felvételire felkészítő tanfolyamot. A megye nyugati szélének
a természetes vonzása ugyanis többnyire Vác irányába viszi a
tanulókat, de dolgozni, vásárolni is könnyebb az itt élők
számára a Duna-parti városban. A tanfolyam kezdő napján
Fábián László, a műszaki középiskola igazgatója is
ellátogatott Diósjenőre.
–
Honnan jött az ötlet, hogy épp Diósjenőn alakítsák ki az
egyik bázishelyüket?
– Két oka is van. Az egyik, hogy Mocsári Gergely, a
diósjenői iskola vezetője általános iskolás koromban
igazgatóm volt szülőfalumban, Borsosberényben. A másik, hogy
mindkettőnk fejében egyszerre fogalmazódott meg, hogy
lépnünk kell a tehetséges gyermekek támogatása érdekében. A
Boronkayban még ma is háromszoros a túljelentkezés, sőt van
olyan nyelvi szakunk, ahol hatszoros, de mégsem ülhetünk a
babérjainkon. Tudomásul kell vennünk, hogy versenyhelyzet
van, s ezért ismertté kell tennünk az iskolánkat, kedvet
csinálva biztatnunk kell a tanulókat, hogy bátran
jelentkezzenek hozzánk felvételizni. A másik hasonló
központot a Börzsöny túlfelén, Kemencén szerveztük meg.
– Mik a tapasztalataik az iskolájukba jelentkező
tanulókról?
– Egyre növekszik a városból érkező tanulók aránya. A
statisztikai mutatók azt igazolják, hogy a városból érkezők
pillanatnyi tudása, felkészültsége, az iskoláik jobb
felszereltsége, lehetőségei miatt a nyolcadik év végén
magasabb szintű, mint a kis falukból érkezők átlaga. Nekünk
azonban nemcsak egy pillanatnyi tudást kell mérnünk, hanem a
képességet is meg kell látnunk. Azt is tapasztaltuk, hogy a
szorgalmas és tehetséges falusi tanulók aztán az évek során
leelőzik városi társaikat.
– Milyen tematika mentén foglalkoznak a gyerekekkel?
– A középiskolánk tanárai állították össze a tematikát, de
az oktatásban részt vesznek a jól felkészült diósjenői
kollégák is. A tanfolyamok matematika, magyar, angol és
számítástechnika tantárgyak keretei közt készítik fel a
gyerekeket a felvételire. Természetesen az önmagában nem
érdem, ha valaki részt vesz a felkészítőn, azért nem kap
pluszpontot, arra törekszünk inkább, hogy segítséget
nyújtsunk ahhoz, hogy saját erejükből jussanak be az
iskolánkba.
– Az általános iskoláknak is tudomásul kell venniük a
versenyhelyzetet – vette át a szót Mocsári Gergely. Ma az
összefogás, az iskolatársulások korát éljük. Elébe kell
mennünk a folyamatoknak. Amelyik iskola többet tud nyújtani,
az lesz majd a vonzóbb a tanulók és szüleik számára is.
Minden iskola keresi azt a pluszt, amellyel többet tud
kínálni. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha időben lép az
intézmény, s többet vállal magára, mint az kötelező.
– Mik a feltételei annak, hogy valaki részt vegyen ezen a
tanfolyamon?
– Minden iskolát értesítettünk a térségünkből erről a
lehetőségről. Szendehelyről, Borsosberényből, Nagyorosziból
és Tereskéről érkeztek diákok. A jó együttműködés
eredményeként a tanfolyamot ingyenesen tudjuk biztosítani a
résztvevők számára.
Fábián László igazgató, a gyermekekhez szólva mutatta be
intézményét. A Boronkay az ezer rangsorolt középiskola
összevetésében is igen rangos helyet vívott ki magának több
mérőszám tekintetében is. Nem véletlen tehát, hogy a
nyelvvizsgát szerzők aránya eléri a 61, a továbbtanulók
száma pedig a 81 százalékot. Arra törekednek, hogy a térség
tudásközpontjává váljanak. Ehhez van szükség az okos,
intelligens, tehetséges tanulókra, kik azt is
megtapasztalhatják, hogy nem mindig a tudás megszerzése a
fontos, hanem az odavezető út végigjárása is.
Az MTV tegnapi,
SZEMPONT című
műsora, benne: ismét a
berkenyei villapark - UTOLSÓ CSEPP címmel.
(ha csak ezt a
részt akarod megnézni: 24:40 -
33:53)
Firefox vagy
Opera böngészővel
erre
szükség lehet.
Megjelent
Hörömpő Gergely
Duna-parti élet
című kötete
A könyv 500
forintos áron megvásárolható a Polgármesteri Hivatalban, a
Takarékszövetkezetben és az Általános Iskolában - Dovák. B.
József tanár úrnál.
A könyv
előszava:
"Előszó
Érdekes könyvet vesz kezébe most az Olvasó. Hörömpő Gergely,
(nekem barátságunk okán Gergő bácsi) kérdező, mesélő,
bizakodó, sokszor a naivitás határait súroló, ám ennek
ellenére a „dolgokat" a maguk valóságában szemlélő
gyerekként írta meg azt a kisregényt... hatvan évesen. Nem
volt neki ez nehéz, mert lélekben a mai napig ugyanaz a
lelkes gyerek maradt, ha már saját gyerekei „kirepültek" is,
ha már unokát nevel is.
Látszólag a cselekmény szerteágazó, látszólag nem történik
semmi, csak apró emlékképek
villannak fel szemeink előtt a történelemből, hétköznapi,
bárkivel megtörténhető cselekménnyel. Gergő bácsi egy
versében plasztikusan ábrázolta ezt a „semmit" akkor, amikor
a következő versét írta:
„Kőpadon
a naplemente
Este tücsök éneke csöngte be szépen
az udvari árnyak, a távoli partok,
a magas torony, alacsony pince, tyúkól
hűs, lila tájait, csengve, dalolt,
Mizserék tehene búsan felbőgött, rá
feleletet a hajókürt adott,
nagyapókák az utcai kőpadon mint
mocorogtak, turkálták a büdös dohányt,
az évtizedek távolából mintha
malom zúgna, ott, odaát...
sehol se zúgott, csak a százéves nagy fa,
az zizegett mindig valamit,
a toronycsillag ágai közt kigyújtotta
a bordó ég első csillagait;
Emlékszel? Ez történt akkor,
mikor sokak szerint
nem történt semmi."
Bizony, ezek az apró „semmik" a világ legfontosabb dolgai,
hiszen ha valaki nyitott környezetére, az emberekre,
rokonaira, barátaira, a szépre, a szóra, a Történelemre,
minden hasznára válik, mindenből tanul
profitál. Ezek
az apró „semmik" azok, amikből/tő) ember lesz az ember.
ezektől az
apró semmiktől"
függ, hogy milyen ember lesz az ember. Hörömpő Gergely
saját élete apró kis
„semmijeinek” állít emléket akkor, amikor megírja
őket. Kénytelen,
hisz feszíti lelkét a kapott feladat, hogy tanítson... vagy
csak-
hogy átadja
ezeket az emlékeket. Talán embert akar „faragni" belőlünk.,
vagy csak
annyit
szeretne, hogy mi is meglássuk Istent egy repülő
galambcsapatban'
Egyre megy: Istent
„beszéli"
lépten-nyomon, mikor tudósít apró történeteiben. Gergő bácsi
sokadik a sorban, ősei református lelkészek voltak. akiktől
átruházódott rá ez az embert próbáló feladat. Szószékről a
templomban..
vagy
írógéppel, tollal szobája magányából? Összeegyeztethető a
lelkészi hívatással az írás, a költészet, az irodalom. Sőt!
Klasszikus formájában az irodalom is
,,lelkészi" hívatás, hisz az irodalom tárgyának,
s egyben alanyának is az ember kell, hogy legyen! S céljának
az élet „átértékelése", az okítás, az erkölcsi vezetés.
Gergő bácsi írásai, versei ma „nem korszerűek". Ma, sok
esetben (az esetek nagy többségében) más alanya-tárgya van
az irodalomnak. Ám mindez Őt nem érdekli. Ragaszkodik
Istenhez, ragaszkodik a hagyományos erkölcsi rendhez, a
széphez, a nemeshez... s ezzel, bár korszerűtlen kis
szigetet alkot az irodalom tengerén, mégis, így maradnak meg
írásai örök érvényűeknek.
Bevallom, elfogult vagyok Gergő bácsival szemben, hiszen
barátommá lett az évek során, hála Istennek érte! Azonban
elfogultság ide, vagy oda, az alant következő írása annyira
megfogott, hogy szeretnék egy próbát tenni Önökkel:
Olvassák el, s válaszoljanak nekem (maguknak); Ugye, Önöket
is ugyanúgy „megfogta" Hörömpő Gergely személye, kedves
humora? Ugye, Önök is ugyanabba a „brancsba" tartoznak
eztán? Ugye, Önök is vágynak arra a Duna-partra, abba a
csöndbe, abba a „semmibe", hogy éljenek... hogy csak
éljenek? Ugye, milyen jó, ha szerencséjük folytán épp azt
élik át, amit Gergő bácsi is átélt egykoron?
Ugye, Önök is barátaivá váltak Hörömpő Gergelynek, miután
elolvasták sorait?
Karaffa Gyula"
Bari Janó
cigány festőművész
kiállítása
az Általános Iskolában
Bari Janó 52 éves, 9 éves korától fest. Különböző
technikákat használ a tájképfestészettől a szürrealizmusig.
Képei Görögországtól Amerikáig több gyűjteményben
megtalálhatók.
A kiállítás a jövő hét végéig tekinthető meg.
2007. szeptember 27.
Ismét legyőztük a
németeket!
Már hagyománynak
is nevezhetően focitornán vettünk részt a diósjenői
"öregfiúk" csapatával Németországban, Jena városában.
nagyobb mérethez klikk a képre
2007. szeptember
14-én hajnalban indultunk útnak, hogy eleget tegyünk a német
barátaink meghívásának. A korai indulásra azért is
vállalkoztunk, mert német barátunk JÜRGEN előre megvette
számunkra a 18 órakor hazai pályán játszó Bundesliga II.-be
feljutó jenai futballmeccsre a jegyeket, mely csapatba
igazolták le a magyar válogatott játékost: Torgelle Sándort.
A kezdésre már összetalálkoztunk a minket vendégül látó
német csapat több tagjával, akikkel együtt szurkoltunk Jena
csapatának. A szurkolási lendületünk akkor sem tört meg,
amikor Sándort a 27. percben 0:1 állásnál lecserélték A
mérkőzés végeredménye 1:2 lett. A mérkőzést követően
foglaltuk el szállásunkat a jenai kempingben, egy szép
horgásztó partján, majd a vacsorát követően mindnyájan
kellően kifáradva zuhantunk ágyainkba.
Másnap délelőtt
városnézés, vásárlás Jena városában. Délután 14 órától
kezdődött a focitorna Jenától 10 km-re Jürgen lakhelyének
városában, ahol szuper jó pálya várt ránk. Első mérkőzést mi
játszottuk a hazai csapattal, amit 3:1-re nyertünk. Ezt
követően a helyiek játszottak Jürgenék csapatával, amit a
hazaiak nyertek 1:0-ra. Majd ezután került sor a számunkra
un. presztízsmérkőzésre, egyben visszavágóra a nagyarányú
diósjenői győzelem után. Ezen a mérkőzésen hamar gólt
szerzett a lelkesen kezdő hazai csapat, de szerencsére
nemsokára válaszolni is tudtunk, sőt az első félidőben már a
vezetést is megszereztük. A végére jobban elfáradtak a hazai
németek így 4:1-re nyertük azt a mérkőzést is, amivel a
tornát megnyertük, sőt a torna gólkirályi címét is mi
zsebelhettük be.
A mérkőzések
alatt a vendéglátók már komoly munkával sütötték a nyárson a
malaccombokat, amit, a mérkőzéseket követően közösen
fogyasztottunk el sörökkel öntözgetve. Majd naplementekor
visszatértünk szállásunkra, pihenni, regenerálódni ugyanis
Jena főterén sörfesztiváli rendezvény volt. A csapatunk
tagjain is kijött a fáradtság, a kártyaszeretet, így a
sörfesztiválra már csak egy kocsival, öten mentünk.
A harmadik nap a
reggelit követően indultunk haza, hogy útközben Prágában
néhány órát városnézéssel eltölthessünk.
A hosszú, fárasztó utazást, a családtól való távolmaradást
kárpótolta a győzelem sikere, a látvány amivel mindnyájan
gazdagabbak lettünk, a németekkel és nem utolsósorban egymás
közötti baráti szálak erősítése, továbbá Diósjenő hírnevének
növelése, megismertetése.
A csapatban
résztvevők: Varga János,
Monostori László, Genzelman István, Bogér János, Gerda
Gyula, Schmittinger László, Mazzonetto Maurizio, Hornos
Frigyes, Kertész Márton, Panykó György.
Gratulálok
csapatomnak az elért eredményekhez, egyben minden
résztvevőnek köszönöm, hogy együtt tölthettük ezt a hosszú
hétvégét, nem utolsósorban a gépkocsivezetőknek, akik a
hosszú úton biztosították az utazásunk biztonságát.
„Közös összefogással egy országos diós ünnepért” – mottóval
indult útjára a tavalyi évben Gyenesdiáson
a „diós” települések vándorfesztiválja.
Ezúton szeretném meghívni Önöket Gyenesdiásra,
a 2007. október
21-én
tartandó
„Diós” -nevű települések
I. Országos találkozójára
Az elmúlt egy évben megkerestük az érintett településeket és
arra kértük Őket, hogy egy szándéknyilatkozattal járuljanak
hozzá ehhez az ötlethez. A települések polgármestereinek és
képviselő testületeinek a pozitív hozzáállását az ügyhöz, a
partnerség keresését ez úton szeretném megköszönni.
Az idei évi program összeállításakor úgy gondoltuk, hogy jó
lenne egymás települését, az ott lakók életét,
tevékenységeit jobban megismerni, így tisztelettel felkérem
a településeket az alábbiakra:
a település bemutatása (kb 3-5 percben): település
elhelyezkedése, lélekszám, intézmények, kisebbségek,
civil szervezetek, stb…
tudunk biztosítani egy standhelyet (asztal, mögötte
falfelület) is, ahol szóróanyagokat, posztert, kézműves
munkákat lehet bemutatni;
várunk egy-egy művészeti csoportot, akik 15-20 perces
műsorszámmal tudnának bemutatkozni;
valamint várunk a településekről diós ételeket, italokat
is, melyeket egy szakmai-amatőr zsűri fog értékelni és a
legjobbak díjazásban részesülnek.
Kérek minden települést, akik még nem jelöltek meg
kapcsolattartót településükről, hogy azt tegyék meg, a
könnyebb párbeszéd érdekében.
Kérem, hogy részvételi szándékukat a mellékelt jelentkezési
lapon 2007. október 12-ig jelezzék számunkra.
A távolabbról érkezők számára (térítés ellenében) szállást
tudunk biztosítani. A szállásigényt előre kell tudnunk, így
előzetesen 2007. szeptember végéig mindenki részéről várunk
egy telefonos (30/451-6927) egyeztetést.
Program: október 21. (vasárnap)
Helyszín: Gyenesdiás - Községháza
9:30 Vendégek fogadása
10:00 Diós nevű települések I. Országos találkozója Megnyitja: Gál Lajos polgármester Köszöntőt mond: Sümegi Gábor, Forrásvíz Természetbarát
Egyesület alelnöke
10:15 „Dió a művészetekben” kiállítás megnyitója (helyi
alkotók műveiből) Megnyitja: Szalóky Jenő, Zala Megyei Közgyűlés Turisztikai
Bizottságának elnöke
10:45 Diós települések bemutatkozása, művészeti
csoportjainak műsora
14:00 Ebéd – „Jó ebédhez szól a nóta” – Tátorján Együttes
15:00 Dokumentumok, emléklapok aláírása
15:30 Gyenesdiás község Diás településrészének bemutatása,
bejárása
Helyszín: Gyenesdiás - Vitorláskikötő
17:00 Diós előadás (Prof. Dr. Szabó
István) Diós ételek, italok kóstolója, díjazása
19:00 Vacsora, könnyűzenei műsor
A találkozás és a személyes megismerés
reményében
Tisztelettel:
Gálné Németh Ildikó
elnök
Forrásvíz Természetbarát Egyesület
A Diósjenői SE
tisztelettel meghív minden érdeklődőt
a diósjenői
Sportpályán
2007. szeptember 29-én szombaton tartandó
„BÖRZSÖNY”
női kispályás labdarúgó torna versenysorozat
utolsó, befejező fordulójára
A torna menetrendje:
9:45 Ünnepélyes megnyitó
10:00 - 13:35
mérkőzések
1.mérkőzés: 10 óra 00 perc - 10 óra 35 perc
2.mérkőzés: 10 óra 45 perc - 11 óra 20 perc
3.mérkőzés: 11 óra 30 perc - 12 óra 05 perc
4.mérkőzés: 12 óra 15 perc - 12 óra 50 perc
5.mérkőzés: 13 óra 00 perc - 13 óra 35 perc
"A” pálya
"B”
pálya
pihen
1.
Szalka I. - Kemence
Diósjenő
- Letkés
Szalka II.
2.
Diósjenő
– Szalka I.
Szalka II. – Letkés
Kemence
3.
Diósjenő
- Kemence
Szalka I. – Szalka II.
Letkés
4.
Szalka II. -
Diósjenő
Letkés – Kemence
Szalka I.
5.
Szalka I. - Letkés
Szalka II. - Kemence
Diósjenő
A mérkőzések
füves kispályákon (40x20m) kerülnek megrendezésre,
2x15 perces félidőkkel, 5 perces szünet
közbeiktatásával.
13:35 –
14:30 ebéd
14:30 eredményhirdetés, díjátadás
A díjakat átadja:
Tóth János polgármester és
Garaba Imre 82-szeres magyar válogatott
labdarúgó
Versenytáblázat állása
1.
Szalka I.
27
pont
2.
Diósjenő
26
pont
3.
Kemence
19
pont
4.
Letkés
6
pont
5.
Szalka II.
6
pont
Várunk mindenkit,
aki szurkolásával, biztatásával egy kicsit is hozzá
tud járulni lányaink, asszonyaink kupasikeréhez!
Hajrá lányok!
Hajrá asszonyok! Hajrá DSE!
Ismét
diófesztivál
A helyi fiatalokat tömörítő „CivilDió” egyesület az elmúlt
év során rendezte meg első évben a diófesztivált. Újból
elérkezett az ősz, ismét hullanak megérett diószemek, az
egyesület pedig megint Diósjenőre invitálja – október 13-ra
– a színes program iránt érdeklődőket.
Az egész napos forgatag diófaültetéssel kezdődik az elmúlt
egy évben született diósjenőiek tiszteletére. Minden
korosztálynak kínálnak programot. Lesz családi vetélkedő, a
megtekinthetjük a Locsi-fecsi színjátszó kör premierjeként
Móra Ferenc Csőszfogadás című darabját, tapsolhatunk a
Katáng együttes gyermekkoncertjén, táncra perdülhetünk a
táncházban. Eredményt hirdetnek a dióssüti-versenyben, s
persze meg is kóstolhatjuk a legfinomabbra sikeredett
ínyencségeket.
Az esti program is igen változatosnak ígérkezik. Fellépnek a
váci Nagyon Ütősök, lesz musical-előadás, blueshangulatú
zenét játszik a Crosstown együttes, a református templomban
pedig egyházzenei kamarakoncert várja az érdeklődőket. Az
estet a dióbál zárja, melynek résztvevői szavazhatnak a
diókirályra és diókirálynőre is.
Bővebben a hamarosan megjelenő Jenői Naplóban olvashatnak az
eseményről.
Ipolyszög - Diósjenő 0:1 (0:0)
Góllövő: Pergel
Cs.
ifi: 4:1 (2:0)
Góllövő:
Monostori L.
a diósjenői
szurkolók egy csoportja
2007. szeptember 22.
Szüreti
felvonulás
A kép.tár.hu-n karbantartás
miatt a képfeltöltés átmenetileg szünetel, ezért
a többi kép ott még nem tekinthető
meg.
2007. szeptember 21.
Börzsönyi hegyi félmaraton
– Utóélet és folytatás
Nemrégiben
rendezte meg a Börzsönyi hegyi félmaraton névre keresztelt
futóversenyét a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. Az
idén először kiírt pénzdíjas versenyre 206 sportoló nevezett
be, a nézelődőkkel, családtagokkal, kísérőkkel együtt
mintegy félezren látogattak el a szép fekvésű községbe. A
rendezvény sikerét látva a szervezők szándékai szerint a
jövőben is lesz hasonló megmérettetés.
A félmaratoni
távon kívül a szervezők 7 kilométeren is kínáltak
versenyzési lehetőséget és a gyerekek is kipróbálhatták
magukat, 3,1 kilométeren. A szépséges természeti
környezetben, kiváló szervezés mellett megtartott rendezvény
utóéletéről a szervezőkkel beszélgettünk.
– Miért éppen futóversenyt rendezett a cég? – kérdeztük
Haraszti Gyulát, az Ipoly Erdő Zrt.
vezérigazgató-helyettesét, aki maga is amatőr hosszútávfutó.
– A technikai sportokat praktikus okokból nem pártfogoljuk
erdeinkben – a futás azonban még a kerékpározásnál is sokkal
inkább „a környezetbe illeszthető”! Az erdő – különösen
hegyvidéki terepadottságok mellett – kiváló feltételeket
kínál ehhez a sportághoz. Emellett említést érdemel, hogy a
cégnél hobbiszinten jó néhányan kötődünk a
hosszútávfutáshoz.
Ami a versenypályát illeti, próbáltuk azt úgy kialakítani,
hogy adottságait a tájfutók és az utcai futók is kedvezőnek
találják. Utóbbiak ugyanis a terepen való tájékozódástól
ódzkodnak, a tájfutók pedig az aszfalttól. Erdészeti
útjainkon azonban – reményeim szerint – úgy használtuk ki a
lehetőségeket, hogy mindenki számára alkalmas legyen a
versenypálya.
– Mik a terveik a jövőben?
– A versennyel haladó hagyományt kívánunk teremteni! A
tapasztalatok alapján elgondolkodtunk azon, hogy jövőre
hosszabb távú, maratoni pályát is kijelölünk a Börzsönyben.
A szervezés lehetősége 300–400 sportoló és a kísérők
fogadására is adott. A szórakoztató, ismeretterjesztő
programokkal fűszerezett verseny családi rendezvénynek is
alkalmas, de emellett persze a sport része marad a
fontosabb. A verseny apropóján igyekszünk az erdőt gondozó
erdészek szerepét, munkáját minél szélesebb körben
bemutatni, népszerűsíteni.
Lengyel László, az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati
vezetője, a verseny egyik szervezője, kérdésünkre elmondta,
hogy a börzsönyi félmaratonra benevező futók a lehető
legszélesebb rétegét képviselték a hazai futótársadalomnak.
– Egészen különböző múlttal rendelkező sportolók is részt
vettek a rendezvényen, volt fél- és ultramaratonista,
tájfutó és utcai futó, pályaversenyző, profi és hobbiszintű
versenyző egyaránt. A nők között is, a férfiak között is
szinte minden korosztály képviseltette magát. A hazai
maratonisták elitje jött el Diósjenőre és a hét kilométeres
távon is sokan kipróbálták magukat. A hegyes-völgyes
terepviszonyok mellett a győztes egy óra hét perces ideje
nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítménynek tekinthető!
– A pénzdíjak bizonyára jelentettek némi vonzerőt...
– Igen, ez bizonyára növelte az érdeklődést. Utóbbihoz azért
az is kellett, hogy profi sportolók számára is megfelelőek
legyenek a körülmények is, a pálya is. A számítógépes
nyilvántartásnak köszönhetően nagyon gyorsan sikerült
eredményt hirdetnünk, a szervezés technikai részének
megszervezésében is szereztünk tapasztalatokat. A verseny
visszajelzései nagyon jók, a későbbi rendezvényeken is
emlegették a résztvevők a börzsönyi hegyi félmaratont. Ebben
mások mellett sokat köszönhetünk a technikai megvalósításban
sokat segítő Futapest Clubnak.
Annyit még mindenképpen el lehet mondani a megmérettetésről,
hogy a védnökségben is együttműködő diósjenői önkormányzat
komolyan vette azt, hogy a község jó híre így szélesebb
körben ismertté válhat – ebből pedig hosszú távon mindenki
profitálhat.
Tóth János
polgármester a falugyűlésen tájékoztatta a lakosságot
a bekötőút és a községen belüli állami utak kátyúzásáról.
Elmondta, mennyi utánjárásba került, míg sikerült ezt
elérnie. A Szabadság úton sajnos nem készült el a
javítás, mivel "elfogyott az aszfalt" - pedig egyes
szakaszain már elég balesetveszélyes a közlekedés.
Nézzünk körül
egy kicsit a Kossuth Lajos úton!
Hogyan kell minőségi kátyúzást végezni? Tegyük fel, van egy
kör alakú kátyú. A kátyú körül négyszög alakban kell
felvágni az aszfaltot, majd gondosan kitisztítani, ezután az
aszfaltot beletölteni, úthengerrel elsimítani, majd (ami a
legfontosabb!!!) a betömött kátyú és a meglévő út közti
hajszálvékony repedést szurokkal (bitumennel) kiönteni.
Mint fenti
képeinken látható, Diósjenőn ez nem így történik. A
körülvágással még nincs is gond, de... - a képek magukért
beszélnek.
Még nincs vége a
történetnek. Miért is nem jutott aszfalt az olyan kritikus
helyekre, mint például a vasúti átjáró környéke?
Ma - lakossági
bejelentés alapján - kb. 5 tonna elterített és
lehengerezett aszfaltot találtunk a "porosút" mellett (ld.
alábbi 3 kép).
Reméljük,
kiderül, ki a felelős ezért,
ha tényleg olyan nehezen tudta biztosítani az útfenntartó a
munkához szükséges - valóban rendkívül drága - aszfaltot.
Ma 18 órától
20.30-ig a
Képviselőtestület Falugyűlést tartott az Általános
Iskolában.
Tóth János
polgármester bevezetőjében ismertette a jelenlegi testület
megválasztása óta eltelt közel egy éves időszak fontosabb
eseményeit, dióhéjban a képviselőtestület eddigi munkájáról
adott számot.
Ezután a
meghirdetett két napirendi pont ismertetésére került sor.
Először a közösségi házra beérkezett két látványterv
részleteit láthatták a jelenlévők, majd a szennyvízberuházás
jelenlegi állásáról hallhattak friss információkat.
A napirendi
pontok után lehetőséget kaptak a résztvevők, hogy kérdéseket
tegyenek fel, véleményeket mondjanak az elhangzottakkal,
látottakkal kapcsolatban - vagy a községet érintő egyéb
témákban kérjenek tájékoztatást a polgármestertől. Fenti
témákon kívül a stranddal szembeni nagyméretű földmunka, az
utak- és csapadékvíz-elvezetés állapota, a hulladék-elhelyezés
hiányosságai, temetői urnafal létesítésének kérdése, a Diósjenőt Kemencével összekötő út
használatának korlátozásai kerültek szóba.
Az eseményről
bővebben a hamarosan megjelenő Jenői Naplóban olvashatnak.
A falugyűlésről
készült képek megtekinthetők a
képtárban
Egy nap a
jubileum jegyében
Ötvenéves a diósjenői
gondozóotthon
„Az igazi
szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember
szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, türelem és az
alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.” Pilinszky János megindító
gondolatait Forgó Györgyné szakállamtitkár idézte a dr.
Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló-
Gondozóotthon ötvenedik születésnapján tegnap. Az intézet
dolgozói méltóképpen emlékeztek meg a festői környezetben
meghúzódó, nagy múltra visszatekintő intézmény fél
évszázados történetéről. Az ünnepségen az intézet lakóinak
vidám, elkápráztató előadása minden jelenlévő arcára mosolyt
varázsolt.
Születésnap
nem telhet el torta nélkül. Fél évszázad megünneplésére
egész tortacsoda dukált.
A jeles rendezvény felett dr. Lamperth Mónika, szociális és
munkaügyi miniszter fővédnökséget, Becsó Zsolt, a Nógrád
Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke védnökséget
vállalt. A miniszter asszony rajta kívülálló okok miatt
sajnos, nem tudott részt venni a rendezvényen, nevében
elsőként Forgó Györgyné, a Szociális és Munkaügyi
Minisztérium szociálpolitikai államtitkára köszöntötte a
vendégeket. Megnyitóbeszédében hangsúlyozta az intézet
dolgozóinak áldozatos, fáradhatatlan munkáját, amely
lehetővé tehette azt, hogy a gondozottak otthon érezzék
magukat a diósjenői intézményben.
Az államtitkár elmondta: a fogyatékossággal élőket nem
valamilyen anatómiai vagy működési károsodás tesz igazán
fogyatékossá, hanem azok az akadályok, amelyeket az
egészséges emberek mindennapi, természetes dolgokként
kezelnek – mondta, majd beszélt az akadálymentesítési
programokról is, amelyek eddig több mint ezer
közintézményben könnyítették meg a fogyatékkal élők
mindennapjait.
– Mindez azonban nem elég – tette hozzá, s hangsúlyozta a
diósjenői intézet társadalomban betöltött, kulcsfontosságú
szerepét, az ott dolgozók fáradhatatlan, lelkiismeretes
munkáját. Mint mondta: saját érdekünk, hogy megértsük:
életünk valamely szakaszában mindannyian megöregszünk,
megbetegszünk, egyedül maradhatunk, segítségre szorulhatunk.
Kondriczné Pontyos Ildikó
A dr.
Göllesz Viktor nevét viselő intézet félévszázados
történetét az igazgató asszony, Kondriczné Pontyos
Ildikó ismertette. A szervezők gondoskodtak arról, hogy
a vendégek előtt képeken keresztül is megelevenedhessen
az elmúlt ötven év.
Az otthon 1957.
július 1-jén nyitotta meg kapuit, ahol kezdetben csak
értelmi fogyatékos férfiakat gondoztak, majd később a nők és
a siketek előtt is nyitva állt. A hazai munka-rehabilitáció
egyik jeles intézménye eleinte mezőgazdasági tevékenységgel
– növénytermesztéssel, állattartással – foglalkozott, de
hamar bevezették az ipari foglalkoztatást is, amely számos
lakó részére biztosított elfoglaltságot, megélhetést.
Az intézetben
fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás, valamint
munka-rehabilitáció is folyik. Ezek célja, hogy a
gondozottak számára biztosítsák a képességüknek megfelelő
munkát: a lakók tevékenykedhetnek többek között a
kertészetben, parkgondozásban, de foglalkozhatnak
gyertyakészítéssel és kábelmentéssel is. A lakók
szabadidejükben sem unatkoznak, hiszen az ott dolgozók
számos programmal színesítik mindennapjaikat: főző-,
képzőművészeti, kézműves-, kézimunka-, számítástechnikai
szakkörön, valamint horgász- és túrázó csoportokban vehetnek
részt a lelkes gondozottak.
– A lakóknak az otthon jelenti az életet. Ezért azt itt,
nekünk kell megteremteni a számukra – fogalmazott Kondriczné
Pontyos Ildikó, majd hozzátette: – Feladatunk az, hogy
gondozottjainkat önálló életre, valamint a társadalomba való
beilleszkedésre neveljük – mondta.
Becsó Zsolt
A vezető szerint
az intézet folyamatos kiépítése, terjeszkedése jó célt
szolgált, hiszen a lakók előtt kezdett kitárulni a világ: a
koedukáltság például lehetővé tette, hogy párok találjanak
egymásra, s most már sokan párkapcsolatban élnek az
otthonban.
A jelenlévők egy rövid film megtekintésével bepillantást
nyerhettek egy, az intézetben élő hallássérült pár
mindennapjaiba is, majd Borkó Edit vezető pedagógus kis
csoportja, a Napsugár Irodalmi Színpad szórakoztatta a
vendégeket. A tíz, különböző korú gondozott nagyszerű
hangulatot varázsolt az ünnepségen. A fogyatékkal élők
hihetetlen örömmel adták elő Palóc lakodalmas című
műsorukat, amely minden jelenlévőt elkápráztatott.
Életkedvük, mosolyuk, örömük sok egészséges embernek tükröt
tarthatna! Borkó Edit úgy fogalmazott:
– Az
összeszokott csapat igazi gyöngyszem. Akárhol is vannak, a
közönség mindig nagy ámulattal fogadja kedves kis műsorukat.
A mai előadásuk egyszerűen fantasztikus volt, hiszen hosszú
idő után először, önállóan, a segítségem nélkül adták elő a
lakodalmas jelenetet.
Forgó Györgyné
Mindezek
után Forgó Györgyné szakállamtitkár miniszteri elismerő
oklevelet nyújtott át az intézményvezető, s az otthon
valamennyi dolgozója részére. Folyamatos kimagasló
munkájáért jutalmat kapott Sógor Gáborné, a kastély
emeleti gondozási egységének vezetője, Horváth Miklósné
vasaló- és mosónő, valamint Csókás Csaba, az intézmény
legrégebbi dolgozója, a parkos brigád oszlopos tagja és
vezetője.
Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke további
jutalmakat nyújtott át az intézet munkatársainak. Az
elnök elmondta, hogy – mint fenntartók – a jövőben is
szívükön viselik a gondozási intézmények sorsát, s
amikor csak tudják, támogatják azokat. Ezt követően
megköszönte az intézmény dolgozóinak lelkiismeretes,
kitartó munkáját, s pohárköszöntőt mondott „az intézet
előtt álló remélhetőleg több mint ötven évre”.
Az ünnepségen az otthon két nyugdíjas igazgatóját,
Molnár Károlyt és Wisinger Jánost is köszöntötték,
valamint ajándékot nyújtottak át Selypes Lászlónak, aki
a kezdetektől, 1957-től a diósjenői intézmény lakója.
Az intézet lakóiból álló Napsugár
Irodalmi Színpad palóc lakodalmassal kedveskedett az
ünneplőknek
A Polgármesteri
Hivatal telefonközpontját - lakossági észrevételek hatására
- kiegészítő egységgel bővítettük, így nem kell arra várni,
hogy a telefonközpontos felvegye a készüléket. A
telefonközpontra 3 fővonal csatlakozik:
06 35 525-012
06 35 525-019
06 35 525-022.
Ha Ön a hivatalt
- a fenti számok bármelyikén - hívja, a következőt hallja (a
vastagon szedett részt):
"Üdvözlöm! Ön
Diósjenő Polgármesteri Hivatalát hívta. Az ügyintézőket az
alábbi számok billentyűzésével hívhatja:
- polgármester
(Tóth János)
13
- jegyző
(Repiczki
Zsuzsanna)
12
- szociális ügyek, anyakönyv
(Krupár Attiláné)
15
- gyermekvédelem, gyermek-szociális ügyek
(Bertyákné
Bolgár Marianna)
24
- adó
(Hekli
Gáborné)
20
- népesség, szabálysértés, közgyógy-igazolvá-
nyok (Pergel
Istvánné)
21
- kereskedelem, építésügy
(Hustyava Zoltán)
14
- pénzügy
(Tövisné
Plachi Zsuzsanna, Megtért
Józsefné)
18
- pénztár
(Megtért Józsefné)
17
-
Gyermek- és Családsegítő Szolgálat (Gálcsik Ist-
vánné)
16
- Cigány Kisebbségi
Önkormányzat (Virág Sándor)
16
vagy várjon a
kezelő jelentkezésére."
Ha ismeri a hívni kívánt mellék számát, azonnal
billentyűzheti, nem kell végighallgatnia a félperces
szöveget.
A központ
egyszerre csak egy kapcsolást képes lebonyolítani, így
előfordulhat, hogy várni kell kis időt a kapcsolásra.
Amennyiben a
hívott mellék nem jelentkezik, úgy újabb ügyintézőt lehet
választani, vagy megvárni a kezelő jelentkezését, esetleg
később hívni a hivatalt.
FAX-ot
küldeni ezután is a
06 525-013
számra lehet.
Reméljük,
ezentúl könnyebben intézhetik ügyeiket telefonon keresztül
is!
2007.
szeptember 09.
Bercel - Diósjenő 2:0 (0:0)
ifi: 0:5 (0:3)
góllövő: Boros
(3), Bogdán, Nagy Á.
Ami
nincs lebetonozva...
Néhány
nappal ezelőtt megnéztem, hogy állnak a munkák a
leendő könyvtár épületénél és megdöbbenéssel vettem
észre, hogy egy félig betemetett szennyvízcső
eltűnt.
Mint
ahogy azt már írtuk, megkezdtük a leendő könyvtár
épületébe bevezetni a vizet és a csatornát. Mivel a
munkák nem tudnak olyan gyorsan haladni, ahogy
szeretnénk, ezért nem tudtuk végig betemetni az
árkot, amiben a szerelvények mennek, egy két méteres
szennyvízcsövet csak félig sikerült. Ez a
szennyvízcső néhány nappal ezelőtt eltűnt.
A jelek szerint valakinek volt annyi ideje és kedve,
hogy az amúgy már véglegesen összeillesztett,
beragasztott csövet kiforgassa, kirángassa a
helyéről és mint aki jól végezte dolgát, azzal az
alig ezer forint értékű PVC csővel sárosan,
csapzottan, saját faluja meglopásának tudatában
elsétáljon onnan.
Igaz, hogy a cső feletti föld beomlik a mostani sok
eső hatására és eldugítja a csatorna hálózatot - ami
ugye néhány nappal, héttel az előtt készült el -,
igaz hogy esetleg órák telnek el ismét a föld
kiásásával és az esetlegesen megrongált másik elem
kicserélésével...
Azt már csak remélni tudom, hogy megérte annyit
dolgozni azzal az egy elemmel annak ellenére, hogy
az az erőfeszítés, amit a kiemelésére fordított,
más, pénzkereső cselekedettel akár 5-10 ilyen idom
megvásárlására elegendő forintot hozott volna a
munkás embernek.
Továbbra sem áll módunkban mindent lebetonozni,
lelakatolni és nem is fogjuk megtenni, mert amíg nem
érzi mindenki (!) magáénak ezt a falut, amelyben éli
mindennapjait a családjával, barátaival, addig
továbbra is lesznek akik elvisznek mindent amit csak
tudnak és lesznek, akik e felett elnéznek azzal,
hogy ez nem az én problémám és becsukják maguk után
a kaput, az ajtót, amit előtte rendesen lebetonoztak
és lelakatoltak...
A felújítási, korszerűsítési munkákat továbbra is
folytatjuk, minden igyekezetünkkel azon vagyunk,
hogy minél előbb megnyithassuk a falu lakói előtt a
mozgókönyvtári szolgáltató helyet.