"Sólyom László
köztársasági elnök a mai napon döntött a kórházi napidíj, a
vizitdíj és a képzési hozzájárulás ügyében kezdeményezett
országos ügydöntő népszavazás kiírásának időpontjáról, a
határozatokban az államfő a népszavazást 2008. március 9-ére,
vasárnapra tűzte ki" - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal
közleményében.
Az Alkotmánybíróság
kedden elutasította a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj
ügyében népszavazást elrendelő országgyűlési határozatok elleni
kifogásokat. A kihirdetés napjától, vagyis mától számítva a
köztársasági elnöknek 15 napon belül ki kellett tűznie a Fidesz
és a KDNP által kezdeményezett referendum időpontját. A kitűzés
és a szavazás napja között 43 napnak mindenképpen el kell
telnie. Egyébként a 43 nap letelte utáni első hétvége a március
9-i.
MTI
Megjelentek az üdülési csekk
pályázatok, letölthető az űrlap
Megjelentek a nemzeti
Üdülési Alapítvány által kiírt üdülési csekkes
pályázatok. Az idén nyugdíjasok részére, fogyatékkal
élők részére, 2 vagy több gyermeket nevelő
munkavállalók részére és szakiskolai tanulók részére
írtak ki pályázatot összesen 1,5 milliárd forint
értékben.
Fontos, hogy a pályázatok február 1-től április
15-ig adhatók be, és az aki 2007-ben
támogatásban igénybe vette az üdülési alapítvány
támogatását, az 2008-ban nem kaphat támogatást
(kivéve a Vakációs programot, szakiskolai tanulók
részére).
Lombos István
országgyűlési képviselő (MSzP) legközelebbi fogadóóráját
január 25-én (péntek)
9:30-10:30 óráig
tartja Rétságon, a Polgármesteri Hivatal I. emeleti 40. sz.
helyiségében.
A fogadóórán az
állampolgárok közérdekű kérdésekkel, észrevételekkel,
kezdeményezésekkel, máshol nem intézhető személyes ügyeikkel
fordulhatnak a képviselőhöz.
Új rendelet szabályozza az építési engedélyezési
eljárást
2008. január 1. óta új jogszabály szabályozza az építésügyi
hatósági eljárások szabályait, illetve a telekalakítási és az
építészeti-műszaki dokumentációk tartalmi követelményeit. A
37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet a 45/1997. és a 46/1997. (XII.
29.) KTM rendeletet váltja fel.
Az új rendelet pontosan szabályozza (1. melléklet), mely
építési vagy bontási munkához kell építési engedély, melyeket
kell bejelenteni és melyeket lehet engedély nélkül végezni.
Jelentősen bővült a bejelentési kötelezettséghez kötött
építési munkák köre (a régi jogszabályban csak a távközlési
építmények bontása volt ilyen), mely kategória átmenetet jelent
az engedélyhez kötött és engedély nélkül végezhető munkák
között. Például a nagyobb, hosszabb ideig álló ideiglenes
építmények, hirdetőtáblák, homlokzati felújítások, átlagos
méretű épületek bontása tartoznak ebbe a körbe; egyszerűsített
dokumentáció szükséges hozzájuk, és a hatóságnak 15 napon belül
kell elbírálnia a kérelmet.
Ma Tóth János
polgármester és Repiczki Zsuzsanna jegyző egy rövid ünnepi
találkozón tárgyi ajándékot adott át a Képviselőtestület nevében
a közelmúltban nyugállományba vonult önkormányzati dolgozóknak.
A meghívottak: Alaksa Mihályné, Gálcsik Istvánné, Keviczki
Jánosné, Lénárt Jánosné, Tóth Gergely, Újhelyi Józsefné, Vasas
Mihályné és Viski Józsefné.
Tájékoztató az adószámmal nem
rendelkező, felvásárló részére értékesítő mezőgazdasági
tevékenységet végző
áfa-alanyok részére
A 2008. január
1-jétől hatályos áfa-törvény előírásai szerint a felvásárló
(azaz belföldi áfa-alany) részére értékesítő mezőgazdasági
tevékenységet végző termelő adószám birtokában kérheti a
kompenzációs felár megtérítését a vevőtől. Az adóhatóság 2008.
március 31-éig megvalósuló értékesítések esetén nem kifogásolja,
ha a felvásárló a termelő adószámának hiányában adóazonosító
jelet alkalmazva kiállítja a felvásárlási okiratot, majd utólag
- a termelő által az adóhatóságtól haladéktalanul beszerzett
adószám alapján – módosítva a bizonylatot, megtéríti a termelő
részére a kompenzációs felárat.
Fontos szabály, hogy a felvásárló csak a termelő adószámát is
tartalmazó felvásárlási okirat alapján veheti figyelembe a
kompenzációs felárat levonható előzetesen felszámított általános
forgalmi adóként.
Pénzügyminisztérium – Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
a mezőgazdasági
kistermelő, családi gazdálkodó és a családi gazdaságban nem
foglalkoztatottként közreműködő családtagok részére a 2007. évi
4.000.000 forint alatti bevételről és a 2007. évi egészségügyi
hozzájárulás munkáltató (társas vállalkozás, polgári jogi
társaság) által történő megállapításhoz
A
07NY29 és
07NY63 számú nyilatkozat kitöltését program nem
támogatja.
A nyomtatvány
itt letölthető, de csak kinyomtatni lehet.
Értesítjük a
lakosságot, hogy az 1995. évi XLII. törvény, valamint Nógrád
Megye Önkormányzat Közgyűlésének a kötelező
kéményseprő-ipari közszolgáltatásokról szóló 60/1999. (XII,
01.) Kgy. rendelete szerint a
I. féléves kötelező
kéményseprést
2008. január
25 - február 08.
közötti
időszakban végezzük.
Egyben
tájékoztatjuk, hogy a 2008. II. félévben június hónapban
várható a munkák elvégzése.
A
kémények
ellenőrzése a 27/1996. (X.
30.) BM rendelet szerinti
tartalommal
kötelező, ugyanakkor élet-, tűz-,
vagyon-, és környezetvédelmi szempontból rendkívül fontos
feladat.
Amint az
Országos Tűzvédelmi Szabályzat 28.§ (2) bekezdése előírja,
"olyan kéményt nem szabad használni... amelynél a
jogszabály, nemzeti szabvány szerinti vizsgálatot, továbbá a
kémények tisztítását nem végezték el."
Kérjük a
lakosságot, hogy a kéményseprő-ipari szolgáltatást vegyék
igénybe, a munka elvégzését munkatársunktól követeljék meg,
annak megtörténtét aláírásukkal igazolják. A számlát
gondosan őrizzék meg, mert a későbbiekben ez az elvégzett
munka bizonylata, a rajta szereplő adatokkal, és
aláírásokkal.
A kötelező
feladat ellátásáért szervezetünket díj illeti meg, melyet
abban az esetben is meg kell fizetni, ha a dolgozónkat
akadályozzák a munka elvégzésében, vagy a feltételeket nem
biztosítják a munka elvégzéséhez.
Ma reggelre jégpáncélba burkolózott a település. Az utakon, járdákon
a közlekedés nagyon nehézzé vált.
Felhívjuk a
Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a téli időszakban az
ingatlanok előtti járdaszakaszok hó- és síkosság-mentesítése (szórása, sózása) az adott ingatlan
tulajdonosának, használójának, bérlőjének, kezelőjének
kötelessége.
Üzletek,
vendéglátó-ipari egységek a nyitvatartási idejük alatt kötelesek
gondoskodni az ingatlan előtt lévő járdaszakasz takarításáról.
Kérünk
mindenkit, hogy a biztonságos közlekedés biztosítása érdekében
folyamatosan és maradéktalanul tegyen eleget ezen előírásoknak.
legközelebb december
24-én hétfőn a megszokott rend szerint
Diósjenői
siker
Teremlabdarúgás
Tíz csapat részvételével rendeztek gyermek-labdarúgótornát a
2001-es születésű korosztály számára az elmúlt hét végén a váci
sportcsarnokban. A két ötös csoport közül a diósjenőiek az „A"
jelűben 5-0-ra a Hévízgyörköt, 11 -0-ra a Váci Titánokat, 3-0-ra
az AC Milán Zuglói Kinizsit, és 5-1-re a Goldballt verték. így
négy sima győzelemmel megnyerték csoportjukat, és a döntőben a
„B" csoport győztesével, az ÚTE csapatával mérkőztek. 0-0-ás
döntetlen után büntetőkkel 2-1-re a Diósjenő diadalmaskodott,
elhódítva a kupát és az aranyérmeket. A torna gólkirálya
Mazzonetto Nicolo lett a jenőiek közül 14 góllal. Rajta kívül a
csapatot alkotta még testvére Mazzonetto Alessio (8 gól), Surin
Máté (l gól), Alaksa Dávid (1 gól) és Marton Kevin.
Marton Szilárd
felvétele
2007.
december 20.
APEH: Az őstermelőknek is kell
adószám
Az áfa
törvény jövő évi változásai miatt január elsejétől az
őstermelőknek is adószámmal kell rendelkezniük, és megszűnik az
500 ezer forintos értékesítésig számított bevétel utáni
bizonylat-kiállítási mentesség is - tájékoztatott az APEH.
A közlemény szerint azoknak az őstermelőknek is
regisztráltatniuk kell magukat az APEH-nél, akik eddig még nem
rendelkeztek adószámmal, mivel a január 1-jével hatályba lépő új
áfa-törvény szerint adóköteles tevékenységet csak adószámmal
rendelkező adóalany folytathat.
Az APEH fontos változásnak nevezi, hogy minden - ellenérték
fejében teljesített - mezőgazdasági értékesítést, illetve
szolgáltatásnyújtást a törvény által előírt bizonylattal kell
kísérni. Tehát az 500 ezer forintos értékesítésig számított
bevétel utáni bizonylat-kiállítási mentesség megszűnik. A
magánszemélyek részére történő értékesítések során is nyugtát,
illetve számlát kell kiállítani minden esetben, például a piacon
és a háztól való értékesítésnél is.
A 2008 január 1-jétől hatályos áfa-törvény szerint a
mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemély (őstermelő)
számára akkor is szükséges az adószám, ha kizárólag kompenzációs
felárra jogosító értékesítést végez. Adószám nélkül kompenzációs
felárra nem tarthat igényt, ezért a termelőnek legkésőbb az első
felvásárlás időpontjáig be kell jelentkeznie az állami
adóhatósághoz és adószámot kell kérnie - figyelmeztetnek.
Amennyiben a termelő a különleges jogállása, azaz a kompenzációs
felárra jogosító értékesítése mellett nem áfa-alany vevők
részére - például magánszemélyek részére piacon - is értékesít,
akkor ezekre az ügyletekre alanyi adómentességet választhat. Ezt
az adóhatósághoz be kell jelenteni január 15-ig.
A tevékenységüket évközben megkezdők az adószám igénylésére és
az alanyi adómentesség választására irányuló bejelentési
kötelezettségüknek a tevékenységük megkezdése időpontjától
számított 15 napon belül tehetnek eleget. A bejelentési határidő
elmulasztása esetén alanyi adómentesség nem alkalmazható - fűzi
hozzá az APEH.
Az alanyi adómentesség választása hiányában, a nem felvásárló
felé történő értékesítés után az általános szabályok szerint 20
százalékos áfát kell fizetni.
2007.
december 19.
A Diósjenői Református
Egyházközség karácsonyi híradása