Ünnepünkön köszöntőt
mondott Balla Mihály országgyűlési képviselő, Gottfried Richárd
református lelkész, Győry Csaba római katolikus plébános és Tóth
János polgármester.
A műsort Hoffmann Edina, az Általános Iskola tanulói, a
Református Énekkar és a Kőszirt Néptáncegyüttes szolgáltatták.
néhány részlet az
ünnepségről
2008. március 14.
A Leader akciócsoport tervezői Rétságon
értekeztek
Mint az
köztudott 2007-ben útjára indult a vidékfejlesztés módszerében
és forrásaiban is új lehetősége: a Leader program. A források
megszerzésére önkéntes szerveződés alapján pályázhatnak azon
települések csoportjai, akik megalakították az akciócsoportot,
és megfelelő programot kidolgozva meg tudják fogalmazni saját
térségük fejlesztésének céljait, támogatandó formákat.
Mégsem lesz jövőre
egységes helyi építmény- és telekadó: az Országgyűlés hétfőn
este támogatta a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki
bizottság azon módosító javaslatát, amely 2009-től is megőrzi az
önkormányzatok jogát az adó jelenlegi módszerek szerinti
kivetésére.
6 órakor az
Általános Iskolában 3 szavazókörben megkezdődött a népszavazás a
kórházi napidíjról, vizitdíjról és a tandíjról.
A választók a szavazatszámláló bizottságoktól kérdésenként eltérő,
lila, zöld és fehér szavazólapot kapnak. A kérdések melletti
körbe rajzolt "iksszel" vagy kereszttel fejezhetik ki
véleményüket az adott kérdésben a választópolgárok.
A népszavazás akkor eredményes, ha kétmillióan "igennel" vagy
"nemmel" szavaznak.
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
2008.
március 07.
Tűzoltó Egyesületi közgyűlés
Az idén 120 éves
Önkéntes Tűzoltó Egyesület ma tartotta közgyűlését. Az egyesület
vezetősége beszámolt a 2007. évi munkáról és gazdálkodásról, az
ellenőrző bizottság tevékenységéről, ezután három új
tagfelvételről döntött az egyesület tagsága.
Végül vacsorával és kötetlen beszélgetéssel fejeződött
be az összejövetel.
hamarosan az Ön
postaládájában is - ifj. Horváth Attila
(aki a lap költségeit fedezte) és Dukai
Tamás (aki az újságot társadalmi munkában kihordja)
jóvoltából
Kerekítés az 1 és 2 forintosok
kivonása
miatt
Március
1-jétől kivonja a Magyar Nemzeti Bank a készpénzforgalomból az 1
és 2 forintos érméket; a szükséges kerekítés szabályairól a
2008. évi III. törvény rendelkezik.
Az egyesület kéri a sportbarátokat, hogy
az adóbevallásuk elkészítésénél a felajánlható 1%-kal továbbra
is támogassák Diósjenői női-, ifjúsági- és férfi labdarúgó
sportolóit.
Tájékoztatom Önöket
a Rétságon kiépített időjárás-figyelő rendszerrel kapcsolatban.
A Börzsöny felől
érkező viharok nagyon jól nyomon követhetők a webkamerán és az
időjárási állomáson, a mért időjárási adatok pedig tájékoztatást
nyújtanak az időjárásban bekövetkezett változásokról percenkénti
frissítéssel. Az élő rétsági
webkamera képe ide klikkelve
megtekinthető.
A közgyűlés
dokumentumai
innen tölthetők le.
Kérjük, akinek a dokumentumokkal
kapcsolatos észrevétele van, minél előbb jutassa el a
vezetőséghez.
2008. február 02.
Iskolai Farsang
néhány pillanat a jó
hangulatú eseményről
2008. február 07.
Rétságon kiépített
időjárás-figyelő
rendszer
Tájékoztatom Önöket
a Rétságon kiépített időjárás-figyelő rendszerrel kapcsolatban.
A Börzsöny felől
érkező viharok nagyon jól nyomon követhetők a webkamerán és az
időjárási állomáson, a mért időjárási adatok pedig tájékoztatást
nyújtanak az időjárásban bekövetkezett változásokról percenkénti
frissítéssel. Az élő rétsági
webkamera képe ide klikkelve
megtekinthető.
Ingyenes letöltés, ráadásul legálisan.
Lehetséges ez?
Tegnap hajnaltól
állítólag elérhető a Qtrax nevű új, ingyenes és
legális fájlmegosztó hálózat. Több, mint 25 millió zeneszám csak
arra vár, hogy letöltsd.
A Windows-os
változat már
letölthető, a Mac-es verziót
pedig március 18-ára ígérik (linuxosról pedig nem is beszélnek).
A zenéket WMA formátumban (windows media audio) lehet letölteni,
ami sajnos magában foglalja a másolásvédelmi technológiát (DRM)
is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem lehet akármilyen
lejátszóval lejátszani, a DRM-et nem támogató hordozható
mp3-lejátszókon sem lehet hallgatni (tehát pl. az iPod
tulajdonosok nem örülnek ennek) de még CD-re sem lehet kiírni a
megszerzett zenét. A számítógépen viszont korlátlan ideig
tárolhatjuk a számokat.
A regisztrált
felhasználóknak a letöltések igénybe vételéhez mindössze
telepíteniük kell a
Songbird nevű zenelejátszó
szoftveren alapuló programot (választható a magyar nyelv is),
amely a Firefoxban futtatható. Ezután nem csak a dalokhoz
férhetnek hozzá, hanem videókhoz, csengőhangokhoz,
dalszövegekhez és a művészekről, együttesekről szóló hírekhez
is, valamint akár zenéket is feltölthetnek. Tilos lesz
ugyanakkor a letöltött dalok kiírása CD-re és legalább 30
naponta be kell jelentkezni a Qtraxhoz a zenelejátszóval,
különben a zeneszámok elveszítik érvényességüket.
Tájékoztatás a rétsági ÁNTSZ ügyfélszolgálati
iroda nyitásáról
A rétsági
kistérségből érkező igényt, miszerint szükség van
ügyfélszolgálati iroda fenntartására Rétságon, Mezőfi Zoltán
polgármester úr jelezte felém.
2008. január
28-tól hetente kétszer négy órában az iroda az ügyfelek
rendelkezésére fog állni a hajdani ÁNTSZ helyén. (Rétság,
Rákóczi u. 20-22. sz. földszint)
Az
ügyfélfogadás rendje:
Hétfő:
12-16 óra
Péntek:
8-12 óra
Tel./fax:
06/35/350-458
Ügyfélszolgálati munkatárs neve: Varga Valéria (későbbiekben:
Kozmáné Hegedűs Andrea)
Az
ügyfélszolgálati irodában iktatás, érdemi ügyintézés, postázás
nem lesz.
Jellemzően, az
ügyfeleink kérelmeket, formanyomtatványokat, csekkeket vehetnek
át, tölthetnek ki, alapvető tájékoztatást kaphatnak,
panaszügyeket tudunk rögzíteni, stb.
Remélhetőleg
ez is segítség lehet a kistérség lakosságának, vállalkozóinak.