Objektív felelősség és megemelt
bírságok, mától már élesben (Az Este riportjával)
Csütörtöktől nem
csak figyelmeztető levelet, hanem bírságot is kapnak azok a
gépkocsi üzembentartók, akiknek járműveivel szabálytalankodnak.
Az új bírságolási rend szerint akár 300 ezer forint is lehet a
büntetés bizonyos szabályszegéseknél.
Az objektív felelősség elve szerint, ha nem lehet
megállapítani, ki vezette az autót a szabálytalankodás alatt,
akkor a tulajdonosé a felelősség. Amennyiben nem ő
szabálytalankodott, akkor nem elég arra hivatkozni, hogy egy
hozzátartozó vezette az autót, hanem fuvarlevéllel, vagy
menetlevéllel kell igazolni az autó átadását. A nyilatkozatban a
tulajdonos és a használó adatait is fel kell tüntetni. A megváltozott jogszabály szerint a súlyosság arányában 30
ezer és 300 ezer forint közötti bírságot szabhatnak ki. A
bírságok összegei jelentősen emelkedtek, száz százalékos
sebességtúllépés esetén 300 ezer forintot kell fizetni, de már
kisebb gyorshajtás után is minimum 30 ezer forintot fizet az
autós. Piros lámpán való áthajtás esetén 100 ezer forint, de a
sárga lámpánál is 50 ezer forint a bírság. A várakozási tilalom
és a megállási tilalom megszegése esetén 30 ezer forint a
büntetés. Ha a tilos jelzés ellenére az autós áthajt a vasúti
átjárón, akkor 300 ezer forintot fizethet.
Az autópályákon a leálló sávban történő közlekedést 150 ezer
forintos bírsággal sújtják, míg a megállást 100 ezer forinttal.
A megváltozott jogszabályok jobban védik a természeti
területeket is. Védett természeti területen való közlekedés
esetén ugyanis 150 ezer, fokozottan védett területen pedig 300
ezer forint a bírság.
2008. április 30.
120 éve alakult a Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület
10 éve alakult a Diósjenői Polgárőr Egyesület
Meghívó
A Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetősége
tisztelettel meghívja a lakosságot
2008. május 3-án szombaton 11 órakor kezdődő
Szent Flórián napi ünnepségre
Ünnepség helye:
Tűzoltó szertár melletti park
Ünnepi műsor:
·Szavalat
·Himnusz
·Ünnepi beszédet mond Valyó József az egyesület elnöke
·Szent Flórián szobor koszorúzása
·Szózat
Ezután felvonulás a Kámor fogadóhoz
ahol ünnepi Tűzoltó és Polgárőr majális lesz.
Ünnepi program:
·Tóth János polgármester megnyitója
·Kultúrműsor
·Tűzoltási bemutatók
·Sportműsor
·Gyermekvetélkedő tűzoltási ismeretekről
·A szabadban a vendégek részére főzési (bogrács) lehetőség
·A majális alatt büfé üzemel
Mindenkit szeretettel vár
a 120 éves Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület
és a 10 éves Polgárőr Egyesület.
Valyó József Pobori Ferenc
Tűzoltó
Egyesület elnöke Polgárőr Egyesület elnöke
Az
időjárás átszervezte a női kispályás labdarúgó kupát is. Az I.
fordulót tornateremben, Nógrádon bonyolították le. Sajnos ez a
szombat nem a mi lányaink napja volt...
Azt időjárás nem
kedvezett a programnak, elmaradt a takarítás - a községben és a
bekötőút mellett -, a fa- és virágültetés. Csak a veszélyes
hulladékok és használt gumiabroncsok begyűjtése valósulhatott
meg.
2008. április 16.
2008. április 15.
2008. április 14.
Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság
Nyugati csoport
Tavaszi lomtalanítás április 18-án
pénteken és
19-én szombaton reggel 6 órától
"Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, a változás légy Te
magad!”
(Gandhi)
Diósjenő idén is
csatlakozott a programhoz, melynek keretén belül az Általános
Iskola tanulói és tanárai március 19-én településünk utcáin,
közterületein szedték össze a szemetet.
Diósjenő ez évben is részt vesz a KÖZÖD programban, mely a
település szépítéséről és rendbetételéről, valamint egymás
segítéséről szól. Mindenkit várunk - nem csak fiatalokat -, aki
felelősséget érez a falu tisztaságáért és tenni is kíván érte.
Jelentkezni a Polgármesteri Hivatalban lehet.
Találkozó: 19-én 8 órakor a Véndió parkban.
Tóth János
polgármester
Tájékoztatjuk a kedves Szülőket,
hogy a
leendő 1. osztályosok beíratása
2008. április 21-én (hétfő)
8-15 óráig lesz
az Általános Iskolában.
Kérjük Önöket, hogy az alábbiakat hozzák
magukkal:
-
Óvodai szakvéleményt,
-
A nevelési tanácsadó szakvéleményét (ha van),
-
A gyermek születési anyakönyvi kivonatát,
-
A gyermek TAJ kártyáját,
-
A gyermek lakcímigazoló kártyáját (ha van),
-
Diákigazolványhoz 1 db fényképet és 550 Ft-ot,
-
Szülő (gondozó) személyi igazolványát,
-
Szülő (gondozó) lakcímigazoló kártyáját (ha van).
-
Az ingyenes
tanulóbiztosítás mellett igény szerint választhatók a
különböző módozatok közül (ennek
díját a beiratkozáskor kell fizetni).
Mocsári
Gergely
igazgató
2008. április 09.
2008. április 07.
Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság
Nyugati csoport
A felnőtt bajnokság állása a 19. forduló után
1.
Nógrádkövesd
19
16
1
2
69–24
49
2.
Nézsa
19
12
2
5
34–23
38
3.
Őrhalom
19
11
4
4
44–20
37
4.
Diósjenő
19
11
3
5
39–27
36
5.
Bercel
19
11
2
6
55–33
35
6.
Patak
19
11
2
6
35–25
35
7.
Ipolyszög
19
10
1
8
28–34
31
8.
Érsekvadkert
19
9
1
9
50–37
28
9.
Nógrádsáp
19
8
1
10
37–42
25
10.
Dejtár
19
7
3
9
40–48
24
11.
Magyarnándor
19
7
–
12
39–49
21
12.
Nagyoroszi
19
6
1
12
25-53
19
13.
Becske
19
5
3
11
38–56
18
14.
Kétbodony
19
5
2
12
40–49
17
15.
Keszeg
19
3
5
11
31–42
14
16.
Hugyag
19
4
1
14
21–63
13
A 16. fordulóban
félbeszakadt Becske–Nézsa mérkőzés eredménye 3-0.
Ne felejtsék
el, hogy szombatról
vasárnapra virradóra, hajnal 2 órakor 3 órára
kell átállítani az órákat!
2008.
március 28.
Sikeres diósjenői fiatalok
Diósjenő
2001-2002-es korosztályú labdarúgócsapata a közelmúltban két
rangos utánpótlástornára is meghívást kapott. Józsa Csaba
tanítványai először Vácon, a Meteor-kupán szerepeltek, ahol a
Titán SE Vác csapatát 2–0-ra, a Dunakeszi Kinizsit 3–0-ra, a III.
Ker. TUE együttesét 8–0-ra, míg a Szadát 3–0-ra legyőzve
százszázalékos teljesítménnyel zártak az élen. A torna
gólkirálya a diósjenői Mazzonetto Nicolo lett, 12 góllal.
A következő meghívás
Őrbottyánba szólt, ahol a kilenc csapat részvételével
megrendezett viadalon a nyugat-nógrádiak folytatták
sikersorozatukat, hiszen négy győzelemmel és 18–0-ás
gólkülönbséggel (Őrbottyán 8–0, Dunakeszi Kinizsi 4–0, Goldball
II. 5–0, Goldball I. 1–0) ismét a dobogó legmagasabb fokára
állhattak fel. Ráadásul ez alkalommal sem maradt el az egyéni
elismerés, hiszen a torna legjobb játékosának Mazzonetto
Alessiot választották a szervezők. A két torna remekül szolgálta
a diósjenői csapat (melynek tagjai Mazzonetto Alessio,
Mazzonetto Nicolo, Marton Kevin, Surin Máté, Alaksa Dávid,
Pálinkás Martin voltak) felkészülését a májusi torinói
nemzetközi tornára.
A hét végén kezdődik a
nyári időszámítás. Ennek megfelelően szombatról vasárnapra
virradóra, hajnal 2 órakor 3 órára kell átállítani az órákat.
Magyarországon 1980. óta alkalmazzák évről-évre a nyári
időszámítást, amelynek az volt a célja, hogy energiát
spóroljanak meg. Számítások szerint azonban a fogyasztás
átalakulása miatt már nem lehet ezzel a módszerrel energiát
megtakarítani.
A
nyári-téli időszámítást jelenleg egy olyan 1996-os
kormányrendelet szabályozza, amelyet az Unió tagállamaiban
érvényes szabályhoz igazítottak. Eszerint a nyári időszámítás
minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó
vasárnapjáig tart. 2008-ban március 30-ától, október 26-ig.
Szakemberek jelenleg kétségeiket hangoztatják afelől, hogy az
óraátállítás eléri-e eredeti célját, vagyis az
energia-megtakarítást. Amerikai kutatók három éven át mérték
hétmillió háztartás áramfogyasztását, az energiafogyasztás
azonban nem csökkent az átállítás után. Ennek alapján arra a
következtetésre jutottak, hogy az óraátállítás nem jelent
áram-megtakarítást.
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az Erdészetnél igényelhető
áthaladási engedély erre az útszakaszra. Az engedélyt Zanati
László erdészetvezetőnél lehet kérni személyesen, telefonon vagy
e-mailen, melyet ingyenesen a rendelkezésére bocsátanak minden
diósjenői kérelmezőnek.
Az adott kérdésben még folynak a tárgyalások.
Tóth János
polgármester
2008.
március 24.
Labdarúgó megyei II. osztályú bajnokság
Nyugati csoport
A bajnokság állása a 17.
forduló után
1.
Nógrádkövesd
17
15
1
1
63–20
46
2.
Diósjenő
17
11
2
4
37–23
35
3.
Nézsa
16
11
1
4
30–18
34
4.
Patak
17
10
2
5
32–20
32
5.
Bercel
17
10
1
6
50–30
31
6.
Őrhalom
17
9
4
4
38–19
31
7.
Érsekvadkert
17
9
1
7
49–32
28
8.
Ipolyszög
17
9
1
7
25–28
28
9.
Nógrádsáp
17
7
1
9
33–39
22
10.
Magyarnándor
17
7
–
10
37–44
21
11.
Nagyoroszi
17
6
1
10
22–47
19
12.
Dejtár
17
5
3
9
34–46
18
13.
Becske
16
4
2
10
32–49
14
14.
Kétbodony
17
4
1
12
35–46
13
15.
Hugyag
17
3
1
13
20–61
10
16.
Keszeg
17
2
4
11
24–39
10
Feltöltés alatt a Sportegyesület
képgalériája.
Már 326 kép megtekinthető.
2008.
március 23.
Nógrádkövesd - Diósjenő 4-0 (3-0)
ifi: 0-3 (0-1) Góllövő:
Csabuda, Bogdán, Bőgér
2008.
március 22.
Kellemes
Húsvéti
ünnepeket!
Hirdetmény
Diósjenő
község Önkormányzat Képviselő-testülete
nyilvános pályázatot hirdet
az Általános Iskola
(2643. Diósjenő, Kossuth L. út 21.)
– részben önállóan gazdálkodó intézmény – vezetésére,
iskolaigazgatói beosztással,
vezetői megbízással
az alábbiak szerint:
Pályázati feltételek:
-
felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség;
-
legalább öt év pedagógus munkakörben szerzett
szakmai gyakorlat;
-
büntetlen előélet és cselekvőképesség
A pályázat elbírálása során
előnyt jelenthet:
-
vezetői gyakorlattal rendelkezik,
-
közoktatásvezetői-szakvizsgával rendelkezik,
-
matematika szakos végzettség
A pályázathoz csatolni kell:
-
a pályázó részletes szakmai önéletrajzát;
-
vezetési
programot, a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési
elképzelésekkel;
-
szakképesítést igazoló oklevelek másolatait (azok
eredetiben bemutatandók a benyújtással egy időben);
-
3
hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt.
A pályázat
benyújtásának határideje az Oktatási Közlönyben való
közzétételtől számított 30 nap (2008. április 9.).
A pályázat elbírálásának határideje: Jogszabályban meghatározott
véleményezési határidők betartásával, a véleményezésre
jogosultak által készített jegyzőkönyvek beérkezését, illetve az
oktatási bizottság ülését követő testületi ülés.
Az iskolaigazgatói megbízás 2008. augusztus 01. napjától – határozott időre, öt
tanévre – 2013. július 31.-ig szól. Az illetmény és a vezetői
pótlék az 1992. évi XXXIII. törvény figyelembevételével kerül
megállapításra.
A pályázatot
zárt borítékban „pályázat” megjelöléssel Diósjenő község
Önkormányzatának polgármesteréhez címezve lehet benyújtani (2643
Diósjenő, Szabadság út 31.)
Felvilágosítás a (35) 525-012 telefonszámon kérhető.
Szolgálati lakást az önkormányzat biztosítani nem tud.
Hirdetmény
Diósjenő
község Önkormányzat Képviselő-testülete
nyilvános pályázatot hirdet
az Aranydió
Óvoda
(2643 Diósjenő, Kossuth L. út 13.)
– részben önállóan gazdálkodó intézmény – vezetésére,
óvodavezetői beosztással, vezetői megbízással az alábbiak
szerint:
Pályázati feltételek:
-
felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség;
-
legalább
öt év óvodapedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat;
-
büntetlen előélet és cselekvőképesség
A pályázat elbírálása során
előnyt jelenthet:
-
vezetői gyakorlattal rendelkezik,
-
közoktatásvezetői-szakvizsgával rendelkezik,
-
komplex prevenciós óvodai program ismerete
A pályázathoz csatolni kell:
-
a pályázó részletes szakmai önéletrajzát;
-
vezetési
programot, a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési
elképzelésekkel;
-
szakképesítést igazoló oklevelek másolatait (azok
eredetiben bemutatandók a benyújtással egy időben);
-
3
hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt.
A pályázat
benyújtásának határideje az Oktatási Közlönyben való
közzétételtől számított 30 nap (2008. április 9.).
A pályázat elbírálásának határideje: Jogszabályban meghatározott
véleményezési határidők betartásával, a véleményezésre
jogosultak által készített jegyzőkönyvek beérkezését, illetve
az oktatási bizottság ülését követő testületi ülés.
Az óvodavezetői megbízás 2008. szeptember 01. napjától – határozott időre, öt
tanévre – 2013. július 31.-ig szól. Az illetmény és a vezetői
pótlék az 1992. évi XXXIII. törvény figyelembevételével kerül
megállapításra.
A pályázatot
zárt borítékban „pályázat” megjelöléssel Diósjenő község
Önkormányzatának polgármesteréhez címezve lehet benyújtani (2643
Diósjenő, Szabadság út 31.)
Felvilágosítás
a (35) 525-012 telefonszámon kérhető.
Szolgálati
lakást az önkormányzat biztosítani nem tud.
2008.
március 20.
Ravatalozó felújítás
Az őszi esőzések
következtében megsüllyedt a ravatalozó épületének keleti sarka.
Vis major keretből nyert pályázati pénzeszközök
felhasználásával megkezdődött az épület helyreállítása a
megsüllyedést okozó (az épület alá nyúló) pincék
megszüntetésével, a teherhordó falak bontásával, valamint az
elektromos mérőóra és a bekötéshez szükséges tetőtartó
áthelyezésével.
Megjelentek az
energiatakarékossági pályázatok
2008. április 14-től
lehet benyújtani a Nemzeti Energiatakarékossági Program
energiatakarékossági pályázatait, melynek keretén belül a
lakosság energiahatékonysági beruházásait, valamint a megújuló
energiafelhasználás ösztönzését támogatják. Az idei évben
rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos keret közel kétszerese
a tavaly pályázati úton szétosztott 821 millió forintos
keretnek.
A 2008-as év legfontosabb változása, hogy míg a 2007-es
pályázati kiírások összevontan tartalmazták a
lakáskorszerűsítési lehetőségeket és a megújuló energia
felhasználását ösztönző beruházásokat, addig 2008-ban a GKM a
pályázati rendszert 5 pályázatra bontja, amelyeknél eltérőek a
támogatási intenzitások és az elnyerhető maximális támogatási
összegek. A differenciálás alapja, hogy az energetikailag
hatékonyabb korszerűsítések magasabb támogatásokkal vannak
ösztönözve.
Az alábbi témájú
pályázatok jelentek meg:
1. Nyílászárók
cseréjét illetve utólagos hőszigetelését támogató pályázat
NEP-2008-1 kódszámmal jelenik meg a nyílászáró–cserére illetve
utólagos hőszigetelésére vonatkozó pályázat, amelyre 2008-ban
egyedileg az iparosított technológiával épült lakások is
pályázhatnak. Ez a beruházás energetikailag a legkevésbé
hatékony, itt a támogatási intenzitás 15% és az elérhető
maximális támogatás 264 ezer forint lakásonként. A felvehető
maximális hitelkeret 1,496 millió forint, így a figyelembe
vehető maximális beruházási költség (ha a beruházás ennél többe
kerül, azt már saját erőből kell pótolni) 1,76 millió forint.
2. Fűtés és
melegvíz-ellátás korszerűsítését támogató pályázat
NEP-2008-2 kódszámmal jelenik meg a fűtés (pl.: kazáncsere) és
meleg-vízellátás korszerűsítésére irányuló pályázat. Az
energetikai berendezés–cseréket támogató pályázatok esetén a
támogatási intenzitás mértéke 20%, maximum 400 ezer forint
lakásonként. Abban az esetben, ha iparosított technológiával
épített lakóépületben egyedi fűtés, illetve használati melegvíz–ellátás
van, a lakástulajdonosok itt is benyújthatnak egyedileg
pályázatot. A felvehető maximális hitelkeret 1,6 millió forint,
így a figyelembe vehető maximális beruházási költség (ha a
beruházás ennél többe kerül, azt már saját erőből kell pótolni)
2 millió forint.
3. Lakóépületek utólagos
hőszigetelését támogató pályázat
NEP-2008-3 kódszámmal jelenik meg a lakóépületek utólagos
hőszigetelésére irányuló pályázat. A tapasztalatok szerint az
épületek utólagos hőszigetelése hozzávetőleg ugyanolyan
hatékony, mint az energetikai berendezések korszerűsítése, így a
támogatási intenzitás mértéke ebben az esetben is 20%, maximum
400 ezer forint lakásonként. A felvehető maximális hitelkeret
1,6 millió forint, így a figyelembe vehető maximális beruházási
költség (ha a beruházás ennél többe kerül, azt már saját erőből
kell pótolni) 2 millió forint.
4. Komplex
energiatakarékossági beruházásokat támogató pályázat
NEP-2008-4 kódszámmal jelenik meg a többcélú
energiatakarékossági beruházásokra vonatkozó pályázat. A
tapasztalatok szerint a legnagyobb energia–megtakarítást azokkal
a beruházásokkal érik el, amelyek egyszerre legalább két, vagy
három (tehát nyílászáró–csere, hőszigetelés és energetikai
berendezés–csere) célt szolgálnak. Ezek a beruházások
értelemszerűen drágábban is valósíthatóak meg, ezért az elérhető
támogatás maximuma lakásonként 720 ezer forintban, a beruházás
összköltségének maximum 18%-ában van meghatározva. Az
iparosított technológiával épített lakások ennél a pályázatnál
abban az esetben pályázhatnak nyílászáró–cserével egyidejűleg
megvalósítandó energetikai berendezés–cserére, ha a fűtés, vagy
a melegvíz-ellátás egyedileg történik (tehát nincs távfűtés,
illetve központi fűtés). A felvehető maximális hitelkeret 3,28
millió forint, így a figyelembe vehető maximális beruházási
költség (ha a beruházás ennél többe kerül, azt már saját erőből
kell pótolni) 4 millió forint.
5. Megújuló
energiafelhasználást ösztönző pályázat
NEP-2008-5 kódszámmal jelenik meg megújuló energiahordozók
felhasználását ösztönző pályázat (megújuló energiaforrásokkal
előállított hő– vagy villamos–energia, biomassza, geotermikus
energia, szélenergia, szerves hulladékok felhasználásának
növelése, napkollektorok, napelemek telepítése). Legmagasabb
ösztönzést a pályázati rendszer a megújuló energiahordozó
beruházásokhoz biztosítja; itt lakásonként maximum 1 millió
forint támogatást lehet elérni, a maximális támogatási
intenzitás 25%. Iparosított épült lakások itt nem
pályázathatnak, mivel az ÖTM pályázata erre lehetőséget
biztosít. A felvehető maximális hitelkeret 3 millió forint, így
a figyelembe vehető maximális beruházási költség (ha a beruházás
ennél többe kerül, azt már saját erőből kell pótolni) 4 millió
forint.
A pályázati felhívás és a pályázat beadásához szükség
nyomtatványok a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján
olvashatók és tölthető le.
Kattintson ide>>
A Kutató Diákok
Országos Szövetsége és a Kutató Diákokért Alapítvány nyolcadszor
szervezte meg a Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos
Konferenciáját (TUDOK), melynek idén a gödöllői Török Ignác
Gimnázium adott otthont. A 2008. március 7-8-án tartott
konferencián, a Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken, a
Vajdaságban és a Lajtamentén a tudományos kutatásokban részt
vevő ötezer középiskolás diák legjobbjai mutatták be tudományos
eredményeiket.
A
konferencián a diósjenői
Laki Balázs
nagydíjat kapott.
Gratulálunk
Balázsnak az újabb sikerhez! Büszkék vagyunk a szép
teljesítményre, hiszen fontos, hogy országunkban sok kiművelt
emberfő élhessen. Ők a jövőnk zálogai, helyezzük beléjük
bizalmunkat.
Szemétszállítás
21-én pénteken 6 órától a 24-ei szállítás helyett