|
2011-08-23 Navracsics Tibor Diósjenőn
további képek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter augusztus 21-én Diósjenőn a környékbeli polgármestereknek tartott tájékoztatót az új önkormányzati törvénnyel kapcsolatban.
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Diósjenő - Érsekvadkert: 2-4 ifi: 1-0 Őrhalom - Ipolyszög: 1-2 ifi: 4-2 Romhány - Szügy: 1-3 ifi: 2-4 Patak - Szendehely: 2-1 ifi: 13-0 Nagyoroszi - Nógrádsáp: 4-2 ifi: 2-2 Dejtár - Tereske: 5-3 ifi: 8-1 Nézsa - Varsány: 1-2 ifi: -
2011-08-20 Közös ünneplés Nógrádon
Diósjenő-Érsekvadkert 2-4 (0-3)
ifi: 1-0 (0-0) Mona 2011-08-19
Erhardt Piroska fotói a TRANS HUNGÁRIA MARATON
Erhardt Piroska 2011-08-18
2011-08-17 A nagymarosi rajt után a versenyzők a mai, első szakaszon kereken 100 kilométer tesznek majd meg és 2500 szintkülönbséget küzdenek le, Nógrád megyébe 20 kilométernél lépnek be. Érintik Nógrád várát, majd a települést, ezt követően Diósjenőn, Tolmácson és Rétságon lehet biztatni a mezőnyt. A bánki tó melletti elhaladás után viszonylag hosszú településmentes út áll a versenyzők előtt, egészen Szécsénkéig. Innen Becske, Szanda és Bokor településeken áthaladva érik majd el Hollókőt. Természetesen mindegyik, az előbbiekben említett település között szinte 100 %-ban terepen, erdőn-mezőn haladnak majd az indulók. A hollókői célba érkezés a leggyorsabbak számára már bő négy óra tekerés után, délután 13:15 környékén várható a rendezők véleménye szerint.
Trans Hungária Maraton Promóciós video
Polgárőreink biztosították a balesetmentes áthaladást településünkön a több, mint százötven - 5 országból 152 versenyző állt rajthoz - biciklista számára. Fotók a Nógrádi önkormányzati honlapról 2011-08-16 2011-08-15
NYÚL-UNK A MUNKÁÉRT 2011. augusztus 15-én az önkormányzat tanácstermében Andrási Zoltán kezdeményezésére és felhívására 13 család érdeklődött a pályázat iránt. Legtöbbjük a pályázaton való indulás mellett azzal érvelt, hogy ezzel a lehetőséggel nemcsak felújítják a nyúltenyésztést, hanem családjaik és gyermekeik számára a könnyebb megélhetés egyik formáját kívánják biztosítani, és egészséges, megbízható élelmiszert előállítani. Az érdeklődők Nógrád, Diósjenő és Kétbodony községekből érkeztek. Ha a pályázat felkeltette érdeklődését, kérjük, szerda délelőtt 10 óráig jelezze a 06 20 7784980 telefonszámon.
Részlet a HírTV Soroló című műsorából
Aranydió Óvoda nagyobb mérethez kattintson a képekre 2011-08-14
A megújított nógrádi Nagyboldogasszony
Plébániatemplomot megáldó és megszentelő,
2011-08-12 A Jenő-nap a Rétsági TV-ben
A Jenő-napról egy órás
összeállítást készítettünk
aki nem tudja fogni az adásukat, itt megtekintheti összeállításunkat
Közlemény! Értesítjük a lakosságot, hogy 2011. augusztus 20-án Nógrádon ünnepelünk közösen a környező településekkel együtt, a vár romjai között. Itt lesz megtartva a közös Szent István napi ünnepség. 10 órakor a vár falai között szentmise keretében az új kenyér szentelése, majd ezt követően kerül sor a 75 évvel ezelőtt felállított országzászló szentelésére és megáldására. Egész napos programmal várják az érdeklődőket. Ünnepeljünk együtt a nógrádiakkal! Mindenkit szeretettel várunk!
Tóth János 2011-08-10 Meghívó
Tisztelettel
meghívjuk Önt és munkatársait
Nógrád megyei civil szervezetek elektronikus kompetenciáinak
fejlesztése és PCM képzés projektjének nyitó rendezvényére! GÁZSZÜNET
2011. szeptember
7-én 5 órától 2011-08-09
Szent István napi
A honfoglalás kori nógrádi váron újabb országzászló hirdeti a magyar élni akarást (1936).
a Nógrádi vár
Diósjenőről a lenyugvó nap fényében 2011-08-07 Képarchívum
Rengeteg fotó (több, mint tízezer) került fel a Képgaléria (archív) menüpont alá - 1999-től napjainkig. 2011-08-05 A Jenő-nap a Rétsági TV-ben
A Jenő-napról egy órás összeállítást
sugároz
augusztus 13-14-én
(szombat-vasárnap) Óvoda felújítás az önkéntes tűzoltók kivágták az óvoda előkertjéből az elöregedett fenyőfákat
Túlélő napraforgómag... nagyobb mérethez kattints a képekre Nem kevesebb, mint 16 tányérral büszkélkedik a reggeli napsütésben. A képek a Szabadság út 8-10. alatti ingatlan udvarán készültek. 2011-08-04 Diósjenő-Järvänpää 12-3 (5-1)
Barátságos mérkőzést játszott 2001-2002 korosztályú labdarúgó csapatunk a finn JÄRVÄNPÄÄ csapatával. A finnek a Vác csapatának vendégeként tartózkodnak Magyarországon. A váciak kérésére játszottunk a skandináv csapat ellen, a mérkőzés 12-3 arányú diósjenői győzelemmel végződött. Csapatunkban a következő játékosok szerepeltek: Szaszovszki Kevin, Varga Zoltán, Szabó Bence, Mezei Balázs, Tóth Jázmin, Marton Kevin, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nikolo, Alaksa Dávid, Pálinkás Martin. Józsa Csaba 2011-08-03 Búcsúzunk...
Fájó szívvel búcsúzunk volt alkalmazottunktól, Bőgér Lászlónétól, aki 31 éven keresztül szolgálta településünk családjait és készítette fel gyermekeinket az iskola kihívásaira. Ezúton fejezzük ki részvétünket családjának, hozzá-tartozóinak. Diósjenő község Képviselő-testülete Dunakanyar Szépe választás
A Dunakanyar Szépe választáson első udvarhölgynek a diósjenői Sztregovai Dórát, második udvarhölgynek a váci Duhony Alexandrát választotta a zsűri. A Dunakanyar Szépe választást a dunakeszi Noll Petra nyerte. Elkészült a csoportbeosztás Az MLSZ Nógrád megyei igazgatóságán a napokban elkészítették a 2011-2012. évi megyei bajnokságok csoportbeosztását. A második vonalban két csoportban huszonkilenc csapat szerepel. A bajnokságok hivatalos kezdési időpontja augusztus 20. Megyei II. osztály Nyugati csoport: Dejtár, Diósjenő, Érsekvadkert, Ipolyszög, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrádsáp, Őrhalom, Patak, Romhány, Szendehely, Szügy, Tereske, Varsány. A 2011-2012-es szezon ideiglenes sorsolása (végleges a ligaértekezletek után) 2011-08-02 nagyobb mérethez klikkelj a szövegre 2011-08-01
Hol csap le a vihar? Mától működik az OMSZ kistérségi riasztórendszere, ami alapján gyakorlatilag négyzetméternyi pontossággal meghatározható, hogy hol csap le a következő zivatar. Református temetőkert Elkészült a Református temetőkert információs térképe, Melyet Mocsári Sándor készített. Nagyobb méretben a Református Gyülekezet honlapján látható. A kinyomtatott térkép a lelkészi hivatalban tekinthető meg. 2011-07-31 Templomszentelés Nógrádon
Videó-összeállítás az eseményről
Mlinárcsek Márta felvétele Gömbpanoráma a felújított templomról
kattints a képre! 2011-07-29
Befejezéshez közeledik
2011-07-28 2011-07-27 Nagy veszteség érte óvodánkat. Erzsi óvó néni tragikus hirtelenséggel, súlyos betegség következtében elhunyt. Mindannyian megrendültünk a hír hallatára, hogy Ő, aki május elején még kirándulni vitte csoportját a tóhoz, július 26-án örökre itt hagyott bennünket. Elvesztettünk egy nagyon kedves munkatársat, jó szakembert, igaz barátot, egy Édesanyát. Személyisége nagyban befolyásolta életünket, biztató szavaira mindig számíthattunk. Az óvodában töltött 31 éve alatt nagyon sok kisgyermek nevelkedett gondoskodó szárnyai alatt. Meleg szeretetét és sajátos humorát nem felejtjük. Ezúton is szeretnénk részvétünket, együttérzésünket kifejezni a családjának. Az óvoda minden dolgozója. az utolsó csoportkép, amely április 8-án készült... Nógrád megyében is állomásozik az országos Önkéntes Roadshow
A Partnerséggel a Foglalkoztatásért Iroda az önkéntesség megyei koordinátora. Az iroda közreműködésének köszönhetően látogat el Nógrád megyébe is az országos Önkéntes Roadshow, mely széles programkínálattal várja az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt. Az országos rendezvénysorozatnak a XV. Nógrádi Nemzetközi Folklór és Gasztronómiai Fesztivál ad otthont, melyet 2011. július 30-31-én rendeznek meg Bánkon, a festői szépségű Bánki tó partján. Az interaktív játékok, kiállítások és ajándékok között mindenki megtalálhatja a számára érdekes elfoglaltságokat és hazaviheti a számára kedves ajándéktárgyakat. A résztvevők kipróbálhatják magukat illatpárna készítés közben, lehetőségük nyílik játszani az óriás activity társasjátékkal, gyakorolhatják a babavarrást, készíthetnek maguknak jelvényeket, rajzolhatnak képeslapokat, és küldhetnek fényképeket, videóüzeneteket a rendezvényről. A roadshow-n mindenki megtudhatja, hogy miért is jó önkéntesnek lenni, hogyan tehet szert ezáltal szakmai tapasztalatra, hogyan építhet karriert. Bemutatkozik a "Partnerséggel a foglalkoztatásért" program is, melynek célja a GYES-ről GYED-ről visszatérő anyukák és pályakezdő fiatalok munkaerőpiacon történő elhelyezkedésének elősegítése. Nincs is más tennivaló július 30-án és 31-én, keresse az Önkéntes Roadshow logójával ellátott pavilont, gyűjtse az ajándékokat, és érezzük magunkat jól együtt a Bánki tó partján! 2011-07-26 Jenő-napi képek 2011-07-25 Az idős, 50 évnél régebben házasságot kötött párok köszöntése
Azokat a házaspárokat látogatta meg ma délelőtt Tóth János polgármester, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a Jenő-napi ünnepségen. 2011-07-24 Videóösszeállítás a Jenő-napról
Mlinárcsek Márta, Dr. Molnár Attila és Molnár Levente felvételeiből Újabb képek a Jenő-napról István László önkormányzati képviselő fotói a képre kattintva tekinthetők meg. 2011-07-23 XIII. Jenő-nap
további képek: 2011-07-22 Jenő-napi nyitókoncert
2011-07-20 Vörös riasztás a mai napra Többfelé fordulhat elő 90 km/h-t meghaladó széllökésekkel járó heves zivatar (bekövetkezési kockázat: magas). 2011-07-18 A diósjenőiek pici-ifi tábora Nagybörzsönyben 2011. július 12-15. az eseményről készült fotók a Református Gyülekezet honlapjáról érhetők el 2011-07-17
Nógrád testvértelepülése Tegnap a szlovákiai Felsőtúron (Horné Turovce) a Falunap keretében írta alá a testvértelepülési kapcsolatról szóló megállapodást Szórágy Gyuláné Nógrád és Sztyahula Tamás Felsőtúr polgármestere. 2011-07-16 a 2010/2011. évi bajnokság záró értékelője Fotó Hornos M. 2011-07-13 2011/2012. évi ösztöndíjas és ingyenes beiskolázási lehetőség
JELENTKEZÉSI
LAP 8. OSZTÁLYT VÉGZETT
JELENTKEZÉSI LAP
8. OSZTÁLYT VÉGZETT Új képek a református napközis táborról Patkós Fruzsina képei és videói a Református Gyülekezet honlapján 2011-07-12
2011-07-11 FIGYELEM!
az időpont: 2011-07-10 Református családi nap az eseményről készült fotók és videó a Református Gyülekezet honlapjáról érhető el 2011-07-09 Református napközis tábor a mai nap képei a Református Gyülekezet honlapján Többek érdeklődésére... A Pálinkásné Vincze Ágnes temetésén készült fotók a képre kattintva érhetők el 2011-07-08 Négynapos hőségriadó lépett életbe ma reggel A legmagasabb fokozatú hőségriasztás lépett életbe ma reggel 8 órakor; a riasztás hétfő éjfélig szól, ezen a négy napon ugyanis a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25-27 Celsius-fokot. Az ilyen napokon jelentősen nő a rosszullétek és a halálozások száma, ezért a tisztiorvosi szolgálat értesítette az egészségügyi szolgáltatókat, a szaktárcát, a katasztrófavédelmet, a mentőszolgálatot, s a Nemzetgazdasági Minisztériummal is egyeztettek, miután elképzelhető, hogy a kamionstop időszakos feloldására is szükség lesz. A közép-magyarországi régióban és a Dél-Dunántúlon lehet a legnagyobb hőségre számítani, az Országos Meteorológiai Szolgálat mára a hőségre vonatkozóan több területre piros figyelmeztető előrejelzést adott ki. A kockázati csoportba tartoznak az idősek, a kisgyermekek, a krónikus szív- és keringési, légzőszervi, illetve anyagcsere-betegségben szenvedők, de a nagy meleget a túlsúlyosak és a cukorbetegek is sokkal nehezebben viselik. A szakemberek azt ajánlják, hogy 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon, különösen, mivel az előrejelzések szerint az UV-B sugárzás szintje is meghaladja majd a riasztási küszöbértéket, így az érzékeny bőrűek akár negyedóra alatt is leéghetnek. Emellett a nagy melegben átlagos 2-2,5 liter mellett további 2-3 liter folyadék - elsősorban víz - fogyasztását javasolják. (MTI)
2011-07-07 Református napközis tábor 2011-07-06 nagyobb mérethez kattints a képre! Nyári labdarúgó tornát szervezett az elmúlt hét végén a Balassagyarmati SE, melyre meghívást kapott iskolánk 2002-2003-as korosztályú csapata is. A Nagyligeti pályán rendezett eseményen hét csapat vett részt, amelyből hat csapat Nógrád megyéből, egy csapat pedig Komárom-Esztergom megyéből érkezett. A tornát körmérkőzéses formában rendezték, így mindenki mindenkivel megmérkőzött. Csapatunk szép és eredményes játékkal a második helyezést érte el, amire igazán büszkék lehetünk. A kupa, érem és oklevél mellé Pálinkás Martin a gólkirálynak járó különdíjat is kiérdemelte, 9 találattal. Csapatunk tagjai voltak: Szaszovszki Kevin, Tóth Jázmin, Szabó Bence, Varga Zoltán, Pálinkás Martin, Mezei Balázs és Kovásznai András. Eredményeink:
Végeredmény: 1. Zagyvaróna 2. Diósjenő 3. Nyergesújfalu 4. Balassagyarmat SE I. 5. Salgótarján 6. Pásztó 7. Balassagyarmat SE II. Józsa Csaba
A Szentgyörgyi István Általános Iskola matematika-fizika vagy matematika-kémia vagy matematika-informatika szakos általános iskolai tanár angol szakos általános iskolai tanár német szakos általános iskolai tanár 2011-07-05 Élelmiszersegély A Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatásával közel 150 család - 367 fő - részesült a mai napon élelmiszersegélyben. kattints a képre!
A szállítást Győri Tibor, a lerakást ifj. Lukács József vállalkozó végezte térítésmentesen.
2011-07-02 2011-07-01
Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs
Intézet Mától változnak a patikai árak
Változások a közúti közlekedést érintő jogszabályokban Az Országgyűlés 2010. december 20-án fogadta el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvényt, mely többek között módosította a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt (a továbbiakban: Kkt.) is. Közlekedésrendészeti szempontból a legjelentősebb változás, hogy a 2011. július 1-jétől hatályos módosítás szerint a Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjában felsorolt jogsértések (gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, tilos jelzésen történő áthaladás, ittas járművezetés) esetén a közúti forgalomban történő ellenőrzés alkalmával a járművet a bírság, illetőleg a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig az erre vonatkozó külön határozat kiadása nélkül a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek a biztosítási intézkedésekre vonatkozó rendelkezései szerint vissza lehet tartani. A fenti jogszabályok módosításának célja: a közlekedésbiztonság javítása, az elkövetett szabályszegések miatti felelősségre vonás elkerülhetetlenségének további fokozása, az alkalmazott szankciók hatékonyabb érvényesítése. A változásokról részletesen: A Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjának módosítása és a (4a) bekezdéssel történő kiegészítése 2011. július 1-jén lép hatályba. A Kkt. módosítása következtében a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak és a mobil rádiótelefon használatára vonatkozó rendelkezések megsértése kikerül a Kkt. 20. §-a szerinti közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések köréből. Ezek a jogsértések a jövőben szabálysértésnek minősülnek. Ugyanakkor az ittas vezetés eddigi szabálysértési alakzata és a megengedett legnagyobb sebesség túllépése átkerül a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések közé. Amennyiben a Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjába ütköző szabályszegés (gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, tilos jelzésen történő áthaladás, ittas vezetés)elkövetője a helyszínen ismertté válik, akkor az üzembentartóval szemben a Kkt. 21. § szerinti eljárás nem folytatható le. Ebben az esetben a tényleges elkövető kerül felelősségre vonásra és megszűnik a szabálysértési és a közigazgatási eljárás párhuzamossága. A közigazgatási bírság hatálya alá nem tartozó sebességtúllépés (15-20 km/órát el nem érő túllépés) továbbra is szabálysértésnek minősül. A tilos jelzés ellenére a vasúti átjárón történő áthaladás a gépi meghajtású járművek esetében átkerült a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések körébe. Az ittas vezetés szabálysértése alól kikerül a közúti közlekedésben használt járművek vezetése, mivel a jövőben az is közigazgatási bírsággal sújtandó. A módosítást követően szigorúbb lesz az ittas vezetés szankcionálása, mivel a közigazgatási eljárásban a zéró tolerancia elvét követve a bűncselekménynek nem minősülő ittas vezetés esetében fix bírságtételek kerülnek bevezetésre (150 ezer, 200 ezer, 300 ezer forint), illetve kiszabása során a hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége. Közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés esetén nem áll fenn a járművezetéstől eltiltás, azonban továbbra is előéleti pont kerül alkalmazásra, egyúttal a pontok száma jelentősen megemelkedik. Mivel járművezetéstől eltiltásra a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés hatálya alá tartozó ügyekben nincs lehetőség, így a vezetői engedély helyszíni elvételére sem kerülhet sor. Járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmény gyanúja esetén a vezetői engedély elvételre kerül. A bírság befizetésére rendelkezésre álló határidőt a többi szabályszegéshez hasonlóan egységesen tizenöt napban határozza meg a jogalkotó. A közúti forgalomban történő ellenőrzés esetén a járművet a bírság, illetőleg a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig az erre vonatkozó külön határozat kiadása nélkül, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek a biztosítási intézkedésekre vonatkozó rendelkezései szerint vissza lehet tartani. Amennyiben az eljáró hatóság a közúti ellenőrzés során megállapítja, hogy a jármű vezetőjének, vagy üzembentartójának közigazgatási bírság tartozása áll fenn, a gépjárművet visszatarthatja. Bízunk benne, hogy a fenti rendelkezéseknek köszönhetően nagymértékben csökkeni fog a külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépjárművekkel elkövetett szabályszegések száma. A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosítása szerint amennyiben megállapítható, hogy a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegés elkövetője a gépjárművezető, akkor a vele szemben kiszabott közigazgatási bírsághoz előéleti pont is kapcsolódik. Attól, hogy ezek a szabályszegések átkerültek a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések közé, társadalomra veszélyességük nem változott, így az előéleti pontok alkalmazása továbbra is indokolt. Másrészt a közigazgatási bírsághoz járművezetéstől eltiltás nem kapcsolódik, így a pontrendszer alkalmas arra, hogy a notórius szabályszegőket járművezetőként kiszűrje a közúti forgalomból. A közlekedésbiztonság javítása érdekében szigorodtak az egyes jogsértésekhez rendelt előéleti pontszámok. A szabálysértéseknél az eddigi 1-5 helyett 1-8 pont, gondatlan bűncselekmény esetében az eddigi 6 helyett 9, szándékos bűncselekményeknél 9 helyett 11 pont kerül meghatározásra. Az új szabályozás szerint akár 2 súlyos szabályszegés elkövetése oda vezethet, hogy a személy eléri a 18 pontot, és a vezetési jogosultság 6 hónapig tartó szüneteltetésére kerül sor. Új elemet képeznek a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés esetében alkalmazható pontszámok, amelyek igazodva a szabálysértésekhez, 1-8 pont között kerültek meghatározásra. A módosítással érintett törvények:
A módosítással érintett kormányrendeletek:
ORFK Szóvivői Iroda Letölthető állományok 2011-06-30
MENETRENDVÁLTOZÁS A BÖRZSÖNY TÉRSÉGÉBEN A Vác-Nógrád-Diósjenő vonalon a menetrend nem változott. 2011-06-29 MENETRENDVÁLTOZÁS 2011-06-28
Képek a katolikus úrnapi sátorkészítésről
további képek 2011-06-27
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Nagylóc-Diósjenő: 1-5 ifi: 1-5 Bánk-Romhány: 9-0 ifi: 5-1 Keszeg-Becske: 5-3 ifi: 5-0 Szügy-Nézsa: 4-0 ifi: 4-3 Dejtár-Patak: 1-2 ifi: 4-4 Őrhalom-Nagyoroszi: 1-6 ifi: 0-3 Ipolyszög-Érsekvadkert: 4-2 ifi: 1-5 Varsány-Nógrádsáp: 6-0 ifi: 5-0
Varsánytól 4, Becskétől 3 pont levonva
Becskétől 24, Romhánytól 3, Keszegtől 1, Varsánytól 4 pont levonva Forrás: MLSZ Adatbank 2011-06-26
Nagylóc-Diósjenő 1-5 (0-2)
ifi: 1-5 (0-1) Mona 2011-06-23
2011-06-22 A Községi Konyha üzemeletetésének közbeszerzési eljárása
Hat vállalkozás vásárolta meg a pályázati dokumentációt. A mai 11 órai határidőig négyen adták be ajánlatukat. A döntés eredményéről - az eljárás befejezése után - tájékoztatni fogjuk a lakosságot. Képeink az ajánlatok bontása előtt készültek.
Méreg Nikoletta 2. lett
Békéscsabán rendezték a kis iskolák atlétikai országos döntőjét. Iskolánk hetedik osztályos tanulója, Méreg Nikoletta a megyei döntő megnyerésével kivívta magának a jogot, hogy elindulhasson ezen a versenyen. A 800 méteres síkfutásban 29-en indultak - köztük volt Niki is, aki a nevezések alapján a 4. legjobb idővel rendelkezett. Az első napon az előfutamokat rendezték, ahol tovább javított eddigi eredményén, és összesítésben a 3. legjobb időt futotta, így elérte, hogy másnap elindulhasson az "A" döntőben, ahová a legjobb 8 versenyző került. Itt tovább javított előző napi idején, és a 2. helyen érkezett a célba. Rendkívül szép versenyzéssel és nagyon sok munkával érte el ezt a nagyszerű eredményt, amihez ezúton is szívből gratulálunk Neki, és egyben megköszönjük szülei támogatását is. Józsa Csaba
Tóth János polgármester rövid ünnepség keretében köszönte meg Niki kimagasló munkáját.
2011-06-21
Hétfőn nyit a teniszpálya
Festői környezetben
várja a teniszezni vágyókat Bővebb információ a 06 35 364-134 vagy a 06 20 3208634 telefonszámon ill. személyesen a Patakpart Kempingben. 90 szavazatot sikerült összeszednünk...
Gyakorlati lehetőség A Rétság Kistérség Többcélú Társulás által működtetett Tourinform Irodába szeretettel várnánk idegenforgalom és turizmust tanuló diákokat a nyári gyakorlatuk elvégzésére. Irodánkban a tanulók betekintést nyerhetnek a turizmus minden területére, hiszen megismerhetik a Magyar Turizmus Zrt. Tourinform Iroda hálózatát előnyeit illetve a vendéglátó és szállásadó helyekkel is kialakulhat jó kapcsolat. Ennek érdekében nyáron a térségben található számos nagy rendezvényre kitelepülünk és közvetlenül a turistákhoz juttatjuk el a térségünk minden településének hírnevét. Érdeklődni lehet: Vasas Juditnál a 06 30 718-2185 telefonszámon illetve a retsag@tourinform.hu vagy a munkaszervezet e-mail címén.
Dr. Faragó Mária 2011-06-20
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Diósjenő-Keszeg: 3-1 ifi: 6-0 Szügy-Varsány: 5-1 ifi: 3-0 Becske-Romhány: 6-2 ifi: 12-0 Nógrádsáp-Nagylóc: 6-0 ifi: 5-1 Bánk-Ipolyszög: 6-0 ifi: 6-0 Érsekvadkert-Őrhalom: 10-0 ifi: 9-1 Nagyoroszi-Dejtár: 0-5 ifi: 4-5 Patak-Nézsa: 6-3 ifi: 3-1
Varsánytól 4, Becskétől 3 pont levonva
Becskétől 4, Romhánytól 3, Keszegtől 1, Varsánytól 1 pont levonva Forrás: MLSZ Adatbank
Eladó Volkswagen Passat CL 1.8 Lakástűz a Dózsa György utcában
bővebb infó: az önkéntes tűzoltóegyesület honlapján 2011-06-19 A 'nemzeti sport' mai számából A felújított nógrádi római katolikus templom
kattints a képre! 2011-06-18
Diósjenő-Keszeg 3-1 (3-0)
ifi: 6-0 (2-0)
Tanévzáró és ballagás
2011-06-17 A Hangfoglaló Hétfő eredményhirdetése 2011-06-16 Faluközponti pillanatkép
"Ballag már a vén diák "
Ballagás és tanévzáró ünnepély az
iskolában
2011-06-15
Diósjenő a Rétsági Televízióban A Rétsági Televízió 15-én, 16-án és 17-én (szerdától péntekig) 18.00 és 21.00 órakor, 18-án és 19-én (szombaton és vasárnap) délelőtt 10.00 órakor vetíti le a Szentgyörgyi Napok keretében megnyitott Homo Faber, a Diósjenőhöz kötődő képzőművészek kiállítását. Felhívás! A diósjenői református temetőkert számítógépes nyilvántartása, a temető térképe is elkészült, jelenleg a pontosítása van folyamatban. Több sírhelyen nem található sírfelirat, illetve vannak olyan sírok is, amelyeket láthatóan gondoz valaki, de felirat nélkül nem tudható, hogy egykor kiket temettek oda, így sem a térképen, sem a nyilvántartásban nem tudjuk az azonosítást elvégezni. Kérjük azoknak a személyeknek a jelentkezését, akiknek a hozzátartozóik az ilyen sírhelyek közelében (mellettük, felettük, vagy az alattuk lévő sírhelyeken) vannak eltemetve és információval rendelkeznek. Kérjük azon személyek jelentkezését is, akik abból a célból gondozzák ezeket a sírokat, hogy ők szeretnének majd odatemetkezni. A református lelkészi hivatalban, Berki András gondok úrnál, vagy a nyilvántartást és a térképet készítő személynél, Mocsári Sándornál adhatják le a segítő tájékoztatásokat. A segítésüket előre is köszönjük. 2011-06-14 CSALÁDI FOCI Neves személyiség vett részt a Családi Foci pénteki edzésén. A korábbi válogatott labdarúgó, Vincze Ottó volt a vendégünk, aki az E.ON cég nagyköveteként látogatja sorra azokat a településeket, amelyek eredményesen szerepeltek a vállalat pályázatán. Őszinte örömmel gratulált a látottakhoz, hiszen több mint 40 játékos játszott egyszerre a pályán és ennek több mint a fele szülő volt. Sajnálattal vettük, hogy nem tudott beállni közénk játszani, mert az előző napon megsérült játék közben.
A magam részéről ezúton is szeretném megköszönni azoknak a munkáját, akik részt vettek ebben a programban, és a megtartott 46 edzéssel teljesítettük a programban vállalt kötelezettségeinket. Józsa Csaba
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Ipolyszög-Diósjenő: 2-2 ifi: 0-7 Becske-Őrhalom: 7-0 ifi: 10-0 Nógrádsáp-Keszeg: 6-3 ifi: 8-1 Nagylóc-Romhány: 2-2 ifi: 1-3 Bánk-Dejtár: 3-1 ifi: 3-4 Érsekvadkert-Nézsa: 3-0 ifi: 1-2 Nagyoroszi-Varsány: 0-2 ifi: - Patak-Szügy: 3-1 ifi: 4-3
Varsánytól 4, Becskétől 3 pont levonva
Becskétől 4, Romhánytól 3, Keszegtől 1, Varsánytól 1 pont levonva Forrás: MLSZ Adatbank 2011-06-12
Ipolyszög-Diósjenő 2-2 (1-1)
ifi: 0-7 (0-2)
2011-06-10 Évzáró az Aranydió Óvodában
Képviselői fogadóóra
Pillanatkép Balla Mihály országgyűlési képviselő fogadóórájáról
Kültéri szeméttárolókat állítottak fel
Balogh Attila, Kósa Ferenc, Mészáros Róbert, Szabó István, Turi Imre és Virág János gyakorlati vizsgamunkái kerültek a település fontosabb területeire. Bizonyították, tudnak és szeretnek dolgozni! K. L. 2011-06-09
2011-06-08 Szavazz a diósjenői iskolára! Iskolánk pályázott egy iskolazöldítési programba, amin 500.000 Ft-ot lehet nyerni. 5 pályázatot a kiíró választ ki, 5 pályázat pedig szavazással nyer. Már csak 2 napig lehet szavazni és eddig ezt csupán 70-en tették meg! 2011-06-07
2011-06-06
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Romhány-Diósjenő: 2-1 ifi: 0-9 Szügy-Nógrádsáp: 8-1 ifi: 7-1 Ipolyszög-Becske: 3-1 ifi: - Varsány-Patak: 3-1 ifi: 4-2 Nézsa-Nagyoroszi: 1-5 ifi: 2-4 Dejtár-Érsekvadkert: 3-4 ifi: - Nagylóc-Keszeg: 0-1 ifi: - Bánk-Őrhalom: 7-0 ifi: 3-4
Becskétől 4, Romhánytól 3, Keszegtől 1, Varsánytól 1 pont levonva Forrás: MLSZ Adatbank 2011-06-05 Konfirmációi Istentisztelet a református fiatalok konfirmációjáról készült fotók és videó megtekinthetők az Gyülekezet honlapján
(a fotók a "Galéria", a videó az
"Igehirdetések" menüpontnál 2011-06-04
Romhány-Diósjenő 2-1 (2-1)
ifi: 0-9 (0-4) Mona 2011-06-03
Pedagógus napra
"Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Kívánom, hogy minden Pedagógus itt az iskolában így éljen és dolgozzon. Ehhez kívánok erőt és kitartást! Tisztelettel: Kovács Lászlóné 2011-06-01 Szavazz a diósjenői iskolára! Iskolánk pályázott egy iskolazöldítési programba, amin 500.000 Ft-ot lehet nyerni. 5 pályázatot a kiíró választ ki, 5 pályázat pedig szavazással nyer. Kérjük, a fenti képre kattintva megnyíló honlapon szavazzon Diósjenőre! 2011-05-31
Egy különleges párkányi könyvről adunk hírt Önöknek. A könyv szerzője Végh Károly Párkányban született. Gyermekkori naplója egy bájos írás a diákkorról, annak minden csínytevéséről. Mindeközben a várost is bemutatja. Abban a korszakban, amikor még hajóhíd volt a vashíd előtt, s a hídnyitás alkalmat adott arra is az Esztergomba járó diákoknak, hogy "megússzanak" néhány latin órát. Végh Károly, a tanítóképző elvégzése után Diósjenőre, a hegység túloldalára került kántortanítónak. Itt vált sokak számára példaképpé az a munkás élet, mely ötven évvel a halála után is megtartja emlékezetében. A kézirat sorsa is kalandos. A háborút egy rejtekhelyen vészelte át, hogy aztán az unokái összefogásával megjelenhessen. Címlapját az egyik dédunoka festette és tervezte. A könyv tisztelgés a szülőföld - a szeretett Párkány -, de a megszeretett Diósjenő előtt is. ------------ Egy pincegádor titkáról "Mélységes mély a múltnak kútja" - kezdi nagyregényét Thomas Mann. A most dicsérendő könyvecske egy pincegádor félhomályából került a napvilágra, hála a már magukis nagyapa korba lépett unokaseregnek. A szerző Végh Károly, aki Párkányban született, 1883-ban. Felnőtt magánélete és érdemdús, sokirányú kántortanítói tevékenysége Diósjenőn teljesedett ki, melyről egyik unokája, Végh József, Az életet tanította című munkájában részletezően beszámolt. Végső nyughelyét is Diósjenőn találta meg; 1962-ben. Az unokák által nyilvánosságra hozott írás címe: Párkányi napló. A könyvecskéből kiderül minő csoda! -, hogy egyszer régen Nagyapa is gyerek volt. E léthelyzetet csak első unokája megszületéséig titkolhatta, mert onnantól fogva különleges viszony keletkezik, amiben összegyerekesedik agg és a tipe-topa. Végh Károly, a Nagyapa 1897. október 1-jén kezdi írni naplóját, mely szellemes, szemléletes, csíntalan és őszinte. Érzékletes képet nyerünk egy száz évnél korábbi Párkány világáról, amit élvezetes diákhumorral fűszerez. A kalandvágyó őszinteségből, a szeretetre méltó esetlenségből lassan kikerekedik egy igazi mese, mely izgalmak sokaságát foglalja magába. Azért is igazi mese, mert a saját nyelvén szól alapvető emberi sorskérdésekről, még ha a szerző az írás pillanatában talán nem is volt ennek tudatában. Lustaságról és bűnről beszél, ami kis hősét emészti öt napos gyötrelmes menekülése közben, míg útja során szembesül a bűnhődéssel és találkozik a megbánással is. S mindez, tán mondani sem kell, egy elrontott iskolai bizonyítvány miatt. (Nem tudom, hogy e kedves történet szerzője látta-e a háború utáni pontonhidat, amely Esztergomot Párkánnyal összekötötte, ám abban bizonyos vagyok, hogy írása egyáltalán nem "ideiglenes ívelés" a már lezárult történelmi korszakok felett. Belegondolni is rémisztő és hősies egyszerre, hogy Végh Károly életének két végpontja között mi minden történt a térségben s a tájban élő emberrel!) A család költségén kiadott ízléses könyv borítóját immár a dédunoka, Végh Borbála Karolina készítette könnyű pasztellszínekkel, ami méltó keretet és formát ad ennek az igazán megejtően barátságos relikviának. A könyv elő- és utószavát Végh Károly, illetve Végh József unoka - mindketten a magyar kultúra lovagjai - készítették, hogy a Tiszteletre Méltó Nagyapa pontos helyét kijelöljék a család és a térség breviáriumában. Kívánom, hogy a könyv olvastán mások is érezzék a lapokból áradó szelíd szeretetet, amely messziről és régről üzen, de nagy szükségünk van rá! Kázmér 2011-05-30
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Őrhalom-Diósjenő: 2-5 ifi: 1-11 Romhány-Keszeg: 2-5 ifi: 2-3 Szügy-Nagyoroszi: 3-0 ifi: 3-3 Ipolyszög-Nagylóc: 3-0 ifi: 4-2 Dejtár-Becske: 2-1 ifi: 6-1 Varsány-Érsekvadkert: 4-2 ifi: 0-6 Nézsa-Bánk: 1-5 ifi: 2-0 Patak-Nógrádsáp: 8-1 ifi: 14-0
Pótolt mérkőzés: Nagyoroszi-Bánk 0-4
Becskétől 4, Romhánytól 3, Keszegtől 1, Varsánytól 1 pont levonva Forrás: MLSZ Adatbank 2011-05-28 Gyermeknap 2011 A borongós idő ellenére sokan voltak kíváncsiak a gyermeknapi rendezvényre. Az Önkormányzat és helyi vállalkozók támogatásával az iskola pedagógusai által szervezett program tartalmas kikapcsolódást jelentett az idelátogatóknak: volt itt kézműves foglalkozás tésztafűzéssel, fafaragással, barackmagsíp készítéssel, papírhajtogatás, ajándékkészítés filcből, szárazvirágokból, dióhéjból és csigaházból. Sok kisgyermek örömére arcfestés, póni lovaglás, és a sportsarokban ügyességi- és akadálypálya, íjászat és célba lövés. Azoknak, akik nem tudtak eljönni, íme, néhány kép ízelítőül abból, hogy mi is történt szombaton, a Tájház előtt.
további képek az iskola képtárából Táncház
további képek az iskola képtárából 2011-05-29
Őrhalom-Diósjenő 2-5 (0-2)
ifi: 1-11 (0-5) Mona 2011-05-26
2011-05-25
HORVÁT TENGERPART
A mai napon körzeti orvosi
rendelés
2011-05-24
Tervezett programok:
Eső esetén a programok elmaradnak! 2011-05-23
Hivatalos Autóbusz Menetrend
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Diósjenő-Dejtár: 1-1 ifi: 2-1 Becske-Nézsa: 4-0 ifi: 4-3 Érsekvadkert-Szügy: 4-0 ifi: 6-5 Nógrádsáp-Romhány: 1-3 ifi: 4-1 Keszeg-Ipolyszög: 4-3 ifi: 4-1 Nagylóc-Őrhalom: 3-1 ifi: 2-4 Bánk-Varsány: 3-0 ifi: 4-3 Nagyoroszi-Patak: 1-1 ifi: 1-2
Becskétől 4, Romhánytól 3, Keszegtől 1, Varsánytól 1 pont levonva Forrás: MLSZ Adatbank 2011-05-22
Újabb képek a reformátusok Patkós Fruzsina fotói a fenti képre kattintva tekinthetők meg Megyei tűzoltóverseny
Tegnap rendezték meg Nézsán a megyei tűzoltóversenyt 45 különböző kategóriában induló csapat részvételével. Egyesületünk felnőtt férfi tűzcsapszerelés kategóriában indult. A 16 csapat közül a VI. helyezést értük el 35,1 másodperces időeredménnyel. Csapatunk tagjai voltak Boros Szilárd, Boros Dávid, Potholecki Imre, Mózes János, Varga Dániel, id. Klúcsik István, ifj. Klúcsik István és Varga Ferenc. Szosznya Kriszta fotói az eseményről 2011-05-21 Idősek Napja
Diósjenő-Dejtár 1-1 (0-0)
ifi: 2-1 (1-0)
2011-05-20
Közmeghallgatás
Reformátusok Kárpátalján Hornos Márton - a 3 napos úton készült - fotói a fenti képre kattintva tekinthetők meg. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||