|
2011-12-07
további képek (fotó: Schmittinger Erika) 2011-12-06 Az oviban járt a Télapó
Iskolánkban járt a Mikulás Hétfőn reggel izgatottan várta minden gyermek, hogy újra eljöjjön közénk a Mikulás. Végigjárta a tantermeket, minden osztályhoz ellátogatott. Mindenhol vidám énekszóval, versekkel, rajzokkal kedveskedtek neki. Természetesen elkísérték őt a krampuszai is, hiszen a sok-sok ajándékot egymaga nem tudta volna elhozni, kiosztani. A csomagok átvétele után a gyermekek megígérték, hogy nagyon jól viselkednek, szót fogadnak szüleiknek, tanáraiknak, és a tanulásban is szorgalmasak lesznek. – Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.
Hekli Péter
Fotó: PFM 2011-12-03
2011-12-02 Karácsonyi könyvajánló
Falvainkban mindig is voltak tollforgató parasztemberek, kik gondolataikat rímpárokba szedve írták le, s örökítették meg életük, s falujuk jelentős eseményeit. Ők azok, kik leírták a katonaélet szépségeit, keserű helyzeteit, s ők azok, akik vállalkoznak arra, hogy bajtársaik helyett is papírra vetik a távoli otthoniak számára küldött sorokat. Ettől már csak egy lépés, hogy természetesen ők azok is, kik békeidőben kérésre verset fabrikálnak a szeretett leánynak elküldendő, s persze főszereplői a lakodalomnak, hol afféle szóvivőként beszélnek mindenki helyett, kik nem szoktak hozzá a nyilvánosság előtt való szóhoz. Vőfélyek nélkül nem volt lakodalom elképzelhető. Ők az események kézben tartói, irányítói, nekik kell ügyelni arra, hogy a menet idejében induljon és érkezzen a templomba, a kikéréshez, s hogy az események pörgő egymásutánban történjenek. Ügyelnie kell arra, ha „holtidő” keletkezik, ilyenkor előpattanjon, s egy-egy tréfás verssel szóval tartsa, felvidámítsa a násznépet. A jelenlévők persze sokszor hallották már ezeket a verseket, olykor szinte kívülről tudják már ő maguk is, mégis nagyokat derülnek rajta, várják őket s hiányolják, ha netán egy-egy versezet elmarad. A vőfély persze nem telepedhet rá az eseményre, hanem kellő érzékkel kell látnia, hogy meddig viheti a szót, s mikor kell hagynia az eseményeket zajlani. A vőfély dolga az is, hogy a vőfélyverseket mindig az adott alkalomra igazítsa. Ez főleg a búcsúztatókra igaz, hiszen attól függően, hogy a házasulandó ifjak milyen családi környezetből érkeznek, kell szólniuk és senki nem maradhat ki a búcsúzók sorából. Később pedig már magától értetődő a jó hangulat, hiszen a jóféle étkek, italok, a zeneszó és a tánc megalapozzák ezt. Mindehhez hozzájárulnak a vőfélynek időről-időre felhangzó tréfás versei. A vőfélykönyv versei mozzanatról mozzanatra követik, sőt tulajdonképpen elő is írják, szabályozzák a lakodalom hagyományos menetét. Bár a gyűjtés a Diósjenőn fellelt lakodalmas vőfélyverseket tartalmazza, azok legtöbbje azonban szinte bárhol felbukkanhat országszerte. A kéziratos vőfélykönyvek ugyanis valamennyien a 18. század végétől nyomtatásban, ponyván is megjelent könyvek utódai. Fő vonulata megfelelnek az onnan átvett versezeteknek. A kötet kiválóan alkalmas arra, hogy a belőle nyert ötletekkel néhány színesítsük a mai esküvők menetét. Egy-egy jól sikerült tréfa, alkalomhoz illő versezet hozzájárulhat ahhoz, hogy az esküvők egy egész életre szóló emlékezetes események legyenek. Kapható a szerzőnél és a rétsági művelődési központban 1375 Ft-os áron. Játszótér és szabadtéri színpad épül
Diósjenő Község Önkormányzata az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és - fejlesztésre kiírt pályázatot 2009. 12. 21-én adta be. A támogatói határozatot - 12 021 040 Ft támogatással - idén márciusban küldték meg. A pályázatban szerepel játszótér kialakítása, szabadtéri színpad megépítése, valamint az árok lecsövezése, befedése és a terület parkosítása. A beruházás várhatóan tavasszal fejeződik be. 2011-12-01
2011-11-30 Kommentár nélkül
A tegnapi munka eredménye 2011-11-29 Új fotók a református honlapon Fotó: Patkós Fruzsina
ÁRAMSZÜNET
2011. december 2-án Az érintett utcák:
Szabadság út 23-tól végig Biztonsági okokból ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket arra, hogy ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezzük, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk. Megértésüket és türelmüket köszönjük ÉMÁSZ Hálózati Kft. 2011-11-28 2011-11-26 Helyi Pénz: mindenki jól járhat 2011-11-21
A
rétsági, a
váci,
valamint a 2011-11-19
Diósjenő - Szendehely: 4-1 (2-0)
ifi: 1-0 (0-0)
további képek
2011-11-17 Rétsági Televízió élő internetes adás
2011-11-16
a 3. fordulóban elmaradt mérkőzés pótlása 2011-11-15 Ebadó Az Országgyűlés hétfőn 337 igen, 1 nem szavazattal és 15 tartózkodással elfogadta az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosítását, amely ebrendészeti hozzájárulás kivetésére ad lehetőséget az önkormányzatoknak, kötelezővé teszi legalább háromévente egyszer az ebösszeírást, valamint pontosabban szabályozza a kutyák veszélyessé minősítését is.
Az állatok védelméről és
kíméletéről szóló 1998-as törvény módosításával az önkormányzatok
évente veszélyes eb esetén 20 ezer, egyéb kutya esetén a 6000 forint
ebrendészeti hozzájárulást szedhetnek a kutyák gazdáitól. 2011-11-14
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Nagyoroszi - Diósjenő: 3-2 ifi: 2-0 Szügy - Tereske: 3-2 ifi: 7-0 Ipolyszög - Romhány: 3-1 ifi: 2-0 Szendehely - Őrhalom: 4-0 ifi: 3-2 Varsány - Patak: 0-0 ifi: 0-1 Nógrádsáp - Dejtár: 2-1 ifi: 3-3 Érsekvadkert - Nézsa: 3-0 ifi: 5-1
Forrás: MLSZ Adatbank 2011-11-13
Nagyoroszi - Diósjenő: 3-2 (0-1)
ifi: 2-0 (0-0)
további képek Mona 2011-11-11
2011-11-10
Visszaköltöztek az ovisok
további fotók
2011-11-09
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2011 október 31-én a Nógrádi Tüzeléstechnikai KFT jogutódlással beolvadt a Magyar Kémény KFT.-be, annak egy területi egysége lett. A kéményseprő-ipari közszolgáltatást változatlanul e szervezet tagjai látják el, az új társaságra kiállított fényképes igazolvánnyal. A munkavégzések folyamata az eddigiekben megszokott értesítési renddel jogszabályoknak megfelelően történik. A nógrádi központunk, ügyek intézése, az ügyfélszolgálat, a levelezési cím szintén változatlanul, 2660 Balassagyarmat, Petőfi Sándor utca 13. maradt. Ügyfélszolgálataink:
Megváltoztak ugyanakkor a használatos nyomtatványok, és a számlák formája, valamint egyes megrendelésre végzett kéményseprő-ipariszolgáltatások (tervfelülvizsgálat, kémény átvételek) folyamatai. Bővebb információ, letölthető nyomtatványok: www.magyarkemeny.hu
A Magyar Kémény KFT
központja: Amennyiben átalakulásról és változásokról további információra lenne szükségük, munkatársaink telefonon állnak rendelkezésükre. Számaink változatlanul:
Nemes Tamás 2011-11-08
ÁRAMSZÜNET
2011. november 10-én Az érintett utcák:
Tópart, Rózsa F., Horgász, Nádas, Biztonsági okokból ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket arra, hogy ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezzük, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk. Megértésüket és türelmüket köszönjük ÉMÁSZ Hálózati Kft. 2011-11-07
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Diósjenő - Nógrádsáp: 2-1 ifi: 6-1 Romhány - Szendehely: 0-1 ifi: 6-1 Dejtár - Szügy: 2-0 ifi: 7-2 Tereske - Ipolyszög: 3-1 ifi: 2-0 Őrhalom - Varsány: 0-4 ifi: 3-1 Patak - Érsekvadkert: 0-4 ifi: 1-1 Nézsa - Nagyoroszi: 1-3 ifi: 2-7
Forrás: MLSZ Adatbank 2011-11-06 Búcsú
Diósjenő - Nógrádsáp: 2-1 (1-0)
ifi: 6-1 (3-0)
Fotó: Schmittinger Erika Mona 2011-11-05 ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYŰJTÉS Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Diósjenői Lakosok! Társaságunk nevében engedjék meg, hogy köszönetet mondjunk, mindenkinek, akik aktívan részt vettek az általunk szervezett elektronikai hulladékgyűjtési akcióban! Polgármester úrnak és a hivatal dolgozóinak, hogy felkarolták a kezdeményezést és a gyűjtést sikeresen kommunikálták a lakosság felé! A lakosságnak, akik tettek azért, hogy a már használaton kívüli elektromos berendezések az üzemeinkben, megfelelő technológia mellett, környezetkímélő módon kerüljenek hasznosításra. Valamint köszönjük azon lakóknak a türelmét és megértését, akik közvetlen a gyűjtési pontok közelében laknak. Bízunk benne, hogy nem okoztunk jelentős kellemetlenséget! Tájékoztatom Önöket, hogy a gyűjtés alkalmával 2011-ben tavasszal 1220 kg, ősszel 1300 kg elektromos és elektronikai hulladék gyűlt össze. Akciónkat annak érdekében szerveztük, hogy a háztartásokban keletkező veszélyes hulladéknak számító elektronikai berendezések ne a szemétgyűjtőbe vagy éppen az erdőszélre, hanem szakszerű módon szétszerelésre és újrahasznosításra kerüljenek. Társaságunk a jövőben is szívesen és rendszeresen vállalja a település elektronikai hulladékának átvételét, kezelését. A település igényeit is figyelembe véve, akár évente kétszer is tudunk gyűjtést végezni. Ehhez továbbra is számítunk a hivatal és a lakosság aktív közreműködésére. A jövőben, a gyűjtés biztosítása érdekében szeretnénk kérni a helyi polgárőrség segítségét is. Budapest, 2011. november 4. FE-GROUP INVEST ZRT. 2011-11-04
Ezúton értesítjük a lakosságot végzünk – ORVOSI KÉSZÜLÉKKEL, ORVOSI KIÉRTÉKELÉSSEL -, mellyel az é r s z ű k ü l e t , é r e l m e s z e s e d é s legkorábbi stádiumban kimutatható, AGYVÉRZÉS, SZÍVINFARKTUS megelőzhető!
15 perces fájdalommentes vizsgálat
Minden 25év feletti egészséges embernél, panaszmentes állapotban ajánljuk elvégeztetni, ugyanis az érbetegség rejtett dolog! (Minden évben szükséges a vizsgálat elvégzése korábbi jó lelet esetén is, ezért akik már voltak az elmúlt két évben vizsgálaton a saját érdekükben ismét iratkozzanak fel!) Kiemelten ajánlott: magas vérnyomás, cukorbetegség, szívbetegség, elhízás, dohányzás, magas koleszterinszint, stressz esetén, valamint hölgyeknél a menopausa utáni 7 évben! Ára: 7.500,- Ft/fő - magán egészségpénztáron keresztül vagy üdülési csekkel is fizethető, CÉGEK ELSZÁMOLHATJÁK, 2 részletben is fizethető csekken, kóros lelet esetén a további vizsgálat a tb terhére történik. Pároknak - 2 fő együttes jelentkezésekor - az érvizsgálat AKCIÓS ára: 5.000,- Ft/fő. Érvizsgálatra jelentkezéskor - 40 év felettieknek - INGYENES gyomor- és bélrendszeri rákszűrés (nem tükrözés!, fájdalommentes, vastagbélrák előzhető meg! Értéke: 12.000,- Ft), INGYENES vérnyomásmérés, BMI (testtömeg) index. A szűrővizsgálat ismétlését évente szoktuk javasolni, jó lelet esetén is, ezért akik 6 hónapnál régebben voltak érszűrésen, saját érdekükben iratkozzanak fel, ugyanis az erek állapota változhat korábbi jó leletet követően is! Panaszmentes állapotban prevencióként, kialakult betegség esetén kontroll terápia. (Pl. magas vérnyomás esetén a készülék többször igazolta, hogy gyógyszerváltás szükséges.)
Időpont egyeztetés,
bejelentkezés: Dokumentumok:
SZÍVINFARKTUS-AGYVÉRZÉS MEGELŐZÉS
A 90. születésnapját ünneplő
Az idősek tisztelete!
2011-11-03
Diósjenő és Nógrád az
ATV "Hazai turizmus" című műsorában Kétezer lakos alatti településen ezentúl nem lehet önálló önkormányzat Elfogadta a kabinet a helyi önkormányzatokról szóló törvény tervezetét - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón Tállai András önkormányzati államtitkár a részletekről szólva elmondta: továbbra is minden településnek lesz választott képviselő-testülete és polgármestere, a kétezer lakos alatti településeken azonban nem működhet majd önálló önkormányzati hivatal. A Belügyminisztérium államtitkára szólt arról is: az előterjesztés értelmében az oktatás területén az óvodai ellátás, az egészségügy terén pedig az alapellátás marad önkormányzati alapfeladat. Az államigazgatási, hatósági feladatok jelentős része a kormányhivatalokhoz kerül, és a katasztrófavédelmi feladatokat is az állam látja majd el. 2012-től szigorodnak az önkormányzatok hitelfelvételi és kötvény-kibocsátási lehetőségei is - mondta Tállai András, beszámolva továbbá arról, hogy az indítvány tartalmazza a szigorodó összeférhetetlenségi szabályokat is, így például azt, hogy a jövőben a polgármesterek nem lehetnek egyszerre országgyűlési képviselők, és fordítva. MTI Dunakanyar Helyi Pénz - meghívó Szeretettel meghívjuk 2011. 11. 07-én hétfőn 18 órai kezdettel tartandó prezentációnkra, melyet a kiadás előtt álló Dunakanyar Helyi Pénz témában tartunk Vácon, a Madách Imre Művelődési Központ kamara termében. Az előadáson részt vesz Perkovátz Tamás a soproni Kékfrank utalvány "atyja" is, aki beszámol a Sopron és környékén mintegy másfél éve működő helyi pénzzel kapcsolatos tudnivalókról. A helyi szervező, a Dunakanyar Vállalkozói/Vásárlói Klub, amely 2011. 01. 10-én alakult 30 taggal, mára mintegy 70 tagot számlál. A tagok törzsvásárlóiknak Dunakanyar Vásárlói Kártyákat osztanak ki a célból, hogy vásárlásaiknál őket részesítsék előnyben, ezért tagjai különböző kedvezményeket biztosítanak számukra. Ez év októberéig kb.1500 kártya került kibocsátásra. 2011. 07. 09-én Budapesten egy úgynevezett Helyi Pénz Konferenciára került sor, melynek kapcsán sok olyan információ került a birtokunkba, amely alapján úgy gondoljuk, itt az ideje Vác és térségében - a Dunakanyarban - a helyi pénz bevezetésének. Terveink szerint a soproni minta alapján szeretnénk a rendszert felállítani. Egy szövetkezetet hoznánk erre létre, melynek részjegyeit megvásárolhatná - ezáltal csatlakozhatna - minden régióban működő vállalkozó, munkáltató és nem utolsó sorban önkormányzat. Ha sikerül az említett példa alapján bevezetni a mi régiós pénzünket, akkor megvalósulhatna egy régiós összefogás, ami azt célozza, hogy ezek a pénzek helybéli vállalkozóknál legyenek elköltve, ami a régió gazdaságának fellendülését, a vállalkozók életben maradását segítené elő, így fenn tudnának maradni mint munkahely illetve mint adófizető is egyben. A soproni Kékfrank utalvány rövid története: A Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet megalapítása: 2009. 09. 29. Tagok száma: 123 - ma kb. 200 tag és kb. 500 partner aki elfogadja ezen utalványokat Sopronban és környékén. Alaptőke: 38500 EUR- ma kb. 50000 EUR A kékfrank első kibocsátása 2010. 05. 07. volt. Az ötletgazda Perkovátz Tamás elmondása alapján a rendszerük egyre jobban működik. Egyre többen használják a helybéliek vásárlásaiknál. A tagok többsége azon fölül, hogy elfogadja, kedvezménnyel is jutalmazza használatát! Az idegenforgalomra is kedvezően hatott, kifejezetten keresik az oda érkezők, hogy kékfrankkal fizethessenek! Szeretettel várjuk rendezvényünkre! Dunakanyar Vállalkozói Klub 2011-11-02 Időpontváltozás!
2011-11-01 Mindenszentek 2011
2011-10-31
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Diósjenő - Nézsa: 7-0 ifi: 10-1 Nagyoroszi - Patak: 0-3 ifi: 3-2 Ipolyszög - Dejtár: 0-6 ifi: 1-4 Szendehely - Tereske: 3-2 ifi: 1-3 Varsány - Romhány: 2-0 ifi: 3-1 Érsekvadkert - Őrhalom: 4-2 ifi: 2-2 Nógrádsáp - Szügy: 2-0 ifi: 4-5
Forrás: MLSZ Adatbank 2011-10-30 2010-10-29
Diósjenő-Nézsa 7-0 (3-0)
ifi: 10-1 (6-0)
Fotó: Schmittinger Erika Újhelyi Ildikó 2011-10-28
"Tök jó nap" Immár hagyománnyá vált óvodánkban a "tökös napok" megrendezése, a tökgyűjtés, a tökverseny, melyet a tökfaragó nap és a töklámpa gyújtás követ. Ennek a versenynek csak győztesei lehetnek, így minden csoport részesült díjazásban. A "tök jó napokat" nem felejtette el volt óvodásunk, Kulisják Ádám, aki készült erre az alkalomra. Elhozta a legnagyobb tököt óvodánkba, a "Góliátot", mellyel a legnagyobb tök kategória győztese lett. A tökfaragó nap a szülőknek, gyermekeknek egyaránt "tök jó nap", mivel alkalom és lehetőség nyílott arra, hogy szülő és gyermek együtt alkothassanak. Csodálatos munkák születtek. Nem győztünk gyönyörködni a szebbnél-szebb, ötletesnél-ötletesebb alkotásokban. Nagyon várjuk az estét, hogy végre kigyulladhassanak a fények a különböző, mesébe illő figurákban.
Ha szépet akarsz látni, ma este 18 órától, gyere el óvodánkhoz, a töklámpagyújtáshoz.
Fazekasné Majnik Mária
November 1-jén, kedden 17.05
órakor Diósjenőről szól 2011-10-27 2011-10-26
Október 30-án vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára, egy órával vissza kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a téli időszámítás. Megváltozott rend szerint közlekednek a vonatok Megváltozott rend szerint közlekednek a vonatok mindenszentek ünnepe miatt - közölte a MÁV szerdán. A közlemény szerint mindenszentek ünnepére tekintettel a személyszállító vonatok október 30-án (vasárnap) ünnepnapi, október 31-én (hétfő, pihenőnap) szintén ünnepnapi, november 1-jén (kedd) a vasárnapi, november 4-én (péntek) munkanapi (nem pénteki), november 5-én (szombat, munkanap) pénteki menetrend szerint közlekednek. November 6-án (vasárnap) már a megszokott, vasárnapi menetrend szerint járnak a személyszállító vonatok - írták. Az ünnep ideje alatt a MÁV-START Zrt. a kényelmesebb utazás érdekében a legnagyobb utasforgalmú vonalakon - az igényekhez és lehetőségekhez igazodva - a szerelvényeket több kocsival közlekedteti. MTI
A rétsági Spangár András Irodalmi Kör A pályázaton korhatár és a témakör megkötése nélkül, minden alkotó részt vehet. Kizárólag máshol meg nem jelent írásművekkel lehet pályázni! Az írásokat digitálisan is kérjük mellékelni. A pályázatok terjedelme nem haladhatja meg az öt gépelt oldalt. (Word, Times New Roman, 1,5 sortáv) A jeligés pályázatok mellé, zárt borítékban kérjük mellékelni a jelige feloldását. Egy jeligéhez maximum három írásmű tartozhat. Az írásművek leadási határideje: 2012. január 15. Cím: Spangár András Irodalmi Kör - Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2651 Rétság, Rákóczi út 26., Pf.: 24. A legjobbnak ítélt alkotás elnyeri a díszes kivitelű Spangár András emlékplakettet és a hozzá járó oklevelet. Az arra érdemes írásokat megjelentetni tervezzük a Kör 2012. évi antológiájában és a Kör honlapján is.
Hogyan legyek vállalkozó? Hogyan legyek vállalkozó? címmel rendezi meg soron következő rendezvényét a Partnerséggel a Foglalkoztatásért Iroda Rétságon a Művelődési Központban, november 7-én 13 órától. Az érdeklődőknek dr. Demus Zsuzsanna és dr. Szupuka Gabriella, a Bódis Ügyvédi Iroda munkatársai tartanak előadást a cégalapítással kapcsolatos jogi tudnivalókról, majd Fiam Pál, a Szám-Adó Kft. vezetője a gazdasági társaságok adózásáról, a "NAV-tudnivalókról", és az üzleti terv fontosságáról. A fontos szakmai információk után pedig olyan vállalkozók mutatkoznak be, akiknek életútja és szakmai tapasztalata hasznos információkat nyújt a vállalkozás indítását tervezőknek. A rendezvényen történő részvétel ingyenes. További információ és jelentkezés: személyesen a Partnerséggel a Foglalkoztatásért Irodában, Rétságon a Rákóczi út 39-41. szám alatt, a 35/350-426-os telefonszámon, vagy a partnerseginfo@gmail.com e-mail címen. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Patak - Diósjenő: 2-2 ifi: 6-0 Őrhalom - Nagyoroszi: 2-3 ifi: 6-3 Romhány - Érsekvadkert: 0-7 ifi: 3-2 Szügy - Ipolyszög: 1-3 ifi: 6-1 Nézsa - Nógrádsáp: 1-3 ifi: 1-0 Dejtár - Szendehely: 1-0 ifi: 5-2 Varsány - Tereske: 5-0 ifi: 5-0
Forrás: MLSZ Adatbank Jótékonysági koncert Nagyszerű, felemelő est részesei voltunk szombaton este a református templomban szervezett jótékony célú koncerten. A koncert teljes bevétele, 148.300 Ft az Aranydió Óvoda Alapítvány számlájára kerül.
Köszönjük Gottfried Richárd tiszteletes úrnak az est kezdeményezését és szervezését. Köszönjük a fellépőknek, hogy tartalmassá és színessé tették az estet. Köszönjük vendégeinknek, hogy megtiszteltek bennünket. Köszönjük adományaikat. Az Aranydió Óvoda dolgozói 2011-10-23
Patak - Diósjenő 2-2 (2-2)
ifi: 6-0 (2-0)
további képek Mona Képek nemzeti ünnepünkről
2011-10-22
Jótékonysági koncert
2011-10-21
Az '56-os forradalomra emlékeztek az iskolások
2011-10-20 A Maci csoport kirándult
"Időjósló mondóka Szerdán csípős, fagyos reggelre virradtunk. Mivel a "csacsi farka" szép időt jósolt, tízórai után jól felöltözve és feltarisznyázva elindultunk kirándulni. A falu szélére érve már szikrázóan sütött a nap, s a gyaloglástól jól bemelegedtünk. Gyönyörű színekben pompázva tárult elénk az erdő látványa. A sárgák, vörösek, rőt- és barna színek együtt adják a "berzseny" színt, ami alapján a Börzsöny hegység a nevét is kapta. (A berzseny szó régi magyar változata a börzsöny.) Gyermekeink már hallottak róla, hogy az Ipoly Erdő Zrt. diósjenői területén Erdei Szabadidőparkot adtak át az elmúlt hét végén. Kíváncsiságuk is arra sarkallta őket, hogy mielőbb odaérjünk. Kalauzunk, Valkó Kornél már várt ránk, hogy megmutassa a parkot. Elindultunk a tanösvényen ahol sok mindent megtanultunk; pl.: - milyen nagyra nőhet meg az a lucfenyőfa, amelyet nem vágnak ki karácsonyra; - megtanultuk, hogy nem makkfának hívják azt a fát, amelynek a termése makk, hanem tölgy vagy cser, sőt a bükknek is makk termése van; - tapintva összehasonlítottuk a gyertyán sima törzsét a cser durva barázdált kérgével. Csodálattal és kíváncsisággal vegyesen keltünk át a patak fölött átívelő függőhídon. Amikor megpillantották a játszóteret, már nem lehetett visszafogni őket. Mint a katonák, amikor megrohamozzák a bevehetetlen erődöt, úgy vették birtokba a mászókákat, csúszdákat. Két órát töltöttünk itt el folyamatos mozgásban (amit a képek is bizonyítják), a gyermekek mégsem fáradtak el. Végezetül álljon itt néhány gyermeki vélemény a szabadidőparkról.
"A legjobb játék a
drótkötélpálya volt!" (Luca) Köszönjük az Ipoly Erdő Zrt-nek és kísérőnknek ezt a csodálatos délelőttöt, hogy játszva tanulhattuk meg, "Otthonunk az erdő".
Martonné Csurja Márta 2011-10-19
2011-10-18 2011-10-17 2011-10-16
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Nyugati csoport Eredmények: Diósjenő - Őrhalom: 2-2 ifi: 1-2 Nagyoroszi - Romhány: 0-2 ifi: 2-3 Nógrádsáp - Ipolyszög: 2-1 ifi: 2-1 Nézsa - Patak: 1-3 ifi: 0-13 Szendehyely - Szügy: 3-3 ifi: 5-3 Érsekvadkert - Tereske: 2-0 ifi: 5-0 Varsány - Dejtár: 0-0 ifi: 1-3
Forrás: MLSZ Adatbank 2011-10-15
Diósjenő - Őrhalom 2-2 (2-0)
ifi: 1-2 (1-2)
fotó: Schmittinger Erika további képek Schmittinger Erika facebook-os képtárában 2011-10-13 Bursa Hungarica A Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2012-es fordulójára 2011. október 17-től pályázhatnak az állandó lakhelyük szerint illetékes települési önkormányzatnál. további információ és letölthető dokumentumok 2011-10-12
2011-10-11 A Kápolna-domb egy fotóművész 'szemével' Fénykereszt Fényjáték a Kápolnán
Fazekas József
Tamás fotográfus alkotásai 2011-10-10
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Eredmények: Romhány - Diósjenő: 6-0 ifi: 6-1 Szügy - Varsány: 2-1 ifi: 0-1 Őrhalom - Nézsa: 12-0 ifi: 8-2 Patak - Nógrádsáp: 5-0 ifi: 8-1 Nagyoroszi - Tereske: 2-2 ifi: 10-1 Dejtár - Érsekvadkert: 0-8 ifi: 4-1 Ipolyszög - Szendehely: 0-0 ifi: 3-3
a 7. fordulóból: Patak-Őrhalom 3-0 (játék nélkül) Forrás: MLSZ Adatbank 2011-10-08 Romhány-Diósjenő: 6-0 (2-0)
ifi: 6-1 (3-0)
Fotó: Schmittinger Erika további képek Schmittinger Erika facebook-os képtárában Mona Szüreti felvonulás A Diósjenői Kőszirt Néptáncegyüttes nevében köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik segítették és lehetővé tették a szüreti felvonulás megrendezését. Köszönjük mindazoknak, akik felvonulóként és tevékeny nézőként részt vettek a vidám felvonulásban és az el- eleredő eső ellenére süteménnyel, itókával kínálgattak bennünket. Az időjárás kiszámíthatatlansága lerövidítette a felvonulást, így nem tudtuk a teljes útvonat végig járni, reméljük jövőre sikerülni fog!
2011-10-07
Vízhiány!!!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy csőtörés miatt az Arany János
és Vörösmarty utcában hétfőn - október 10-én - az
ivóvíz-szolgáltatás egész nap szünetel.
Az Arany János -
Vörösmarty útkereszteződés a forgalom elől el lesz zárva!
Nézsai mesemondóverseny
nagyobb mérethez
kattints a képre!
a nézsai
mesemondóversenyen szereplő csapatunk
Holnap szüreti felvonulás és bál
Programok a
Lukács-tanyán
délben itt
gyülekeznek a felvonulók
egész nap
vidámparkkal és állatsimogatóval várják az érdeklődőket
zenés est Kovács
Erikával, a tehetséges énekesnővel, aki jó ideje már a
karaoke-bulik meghatározó egyénisége
2011-10-06
Szeptember 1-től megváltozik a
lakásfenntartási támogatás
Augusztus 31-ével
megszűnik a szociális alapú gázár- és távhő ár-támogatás és beépül a
lakásfenntartási támogatásba. Az átalakítás fő célja az ellátásra
jogosultak körének kibővítése, vagyis az energiatámogatás megszűnése
miatt ellátás nélkül maradó jogosultak befogadása az új rendszerbe -
ígéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NEFMI).
lakásfenntartási támogatás kérelmi nyomtatvány
2011-10-05
Homo Faber Diósjenő
A "HOMO FABER DIÓSJENŐ"
című kiállítás szeptemberben partnertelepülésünk Gyenesdiás vendége
volt nem kis sikerrel. Akik nem látták februárban kiállításunkat,
azok most megcsodálhatják a
mellékelt képeken a gyenesdiási Polgármesteri Hivatal gyönyörű
épületében rendezett tárlatunkat, mely méltó módon mutatta be
Diósjenő képzőművészeinek anyagát.
Hársfalvi György felvétele
további képek
A megnyitón a két
település polgármestere méltatta az alkotások magas színvonalát. Az
alkotásokhoz méltón szólalt meg a muzsika hangja is a Dovák család
tolmácsolásában - a legkisebbektől a legnagyobbakig -,
szeretetteljes mosolyt csalva a nézők arcára. Ez nem csoda, ha
tudjuk, hogy Gyenesdiás az idén nyerte el a "CSALÁDBARÁT TELEPÜLÉS"
megtisztelő címet.
Ezen az estén távol a
Balaton partján Diósjenő neve fényben úszott. Köszönet érte az
alkotóknak! Remélhetőleg lesz folytatás, hisz van még "diós"
település a Kárpát-medencében!
A Keszthelyi
Televízió tudósítása kiállításunkról
Új fotók a dióskáli
további képek
A diósjenői
FOGORVOSI RENDELŐ
új telefonszáma:
06 35 364-001
2011-10-04
Mesemondóverseny Nézsán
Alig járunk pár hete az
iskolába, hét diákunk máris dicsőséget szerzett a Szentgyörgyi
István Általános Iskolának. Szeptember 30-án mesemondóversenyen
vettek részt tanulóink.
Az 1-2. osztályos
korcsoportban első helyezett lett Zachar Csilla az 1. a
osztályból. Különdíjat kapott a 2. b osztályos Tuskó Judit.
A 3-4. osztályos
korcsoportban 2. helyezést ért el Pára Balázs a 3.
osztályból.
Bár helyezettek nem
lettek, de nagyon szépen, bátran meséltek társaik, Pára Panna
1. a, Seres András 1. b, Méreg Natália 3. o. és
Oláh Erik Ottó 4. o. tanuló is. Mindannyiukra büszkék vagyunk!
Tanulóink
teljesítményéhez gratulálunk, és további sikereket kívánunk.
Alsó tagozatos tanítók
**************************
Kedves
Gyerekek!
Olvastam
dicsőségeteket, kiemelkedő szerepléseteket a nézsai
mesemondóversenyen.
Büszke
vagyok Rátok és felkészítő pedagógusaitokra! Tudom, hogy szüleitek
is sokat segítettek, hogy ilyen szép eredményt érhessetek el.
Kívánom,
hogy még sok sikerrel, jó eredményekkel öregbítsétek iskolátok jó
hírnevét!
Őszinte
tisztelettel és üdvözlettel:
Kovács
Lászlóné
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság
Eredmények:
Diósjenő - Tereske: 0-1 ifi: 1-0
Nagyoroszi - Dejtár: 5-0
ifi: 3-0
Nézsa - Romhány:
1-3 ifi: 0-3
Patak - Őrhalom: 1-2 ifi:
Varsány - Ipolyszög:
1-0 ifi: 1-2
Érsekvadkert
- Szügy: 7-1 ifi: 6-1
Nógrádsáp - Szendehely:
2-2 ifi: 2-2
A
felnőtt bajnokság állása
1.
Érsekvadkert
7
6
1
0
29-10
19
2.
Dejtár
7
5
1
1
15-13
16
3.
Szügy
7
4
2
1
18-15
14
4.
Őrhalom
7
3
2
2
15-13
11
5.
Szendehely
6
3
1
2
16-13
10
6.
Patak
7
3
1
3
14-11
10
7.
Ipolyszög
7
3
1
3
11-10
10
8.
Romhány
7
3
0
4
17-15
9
9.
Tereske
7
3
0
4
17-20
9
10.
Nagyoroszi
7
3
0
4
14-17
9
11.
Nógrádsáp
7
2
2
3
16-23
8
12.
Varsány
7
2
1
4
4-10
7
13.
6
1
2
3
6-7
5
14.
Nézsa
7
0
0
7
9-24
0
Az
ifjúsági bajnokság állása
1.
Patak
6
6
0
0
38-4
18
2.
Nagyoroszi
7
5
2
0
25-11
17
3.
Dejtár
7
5
0
2
29-9
15
4.
Szügy
7
4
1
2
36-16
13
5.
Romhány
7
4
0
3
27-18
12
6.
Varsány
7
4
0
3
19-13
12
7.
Nógrádsáp
7
3
2
2
20-15
11
8.
Érsekvadkert
7
3
0
4
24-14
9
9.
6
2
1
3
4-8
7
10.
Ipolyszög
7
1
2
4
8-27
5
11.
Őrhalom
6
1
1
4
6-25
4
12.
Tereske
7
1
1
5
8-31
4
13.
Szendehely
6
1
1
4
9-33
4
14.
Nézsa
7
1
1
5
7-36
4
Forrás: MLSZ Adatbank
2011-10-03
HIRDETMÉNY
A MÁV-START Zrt.
tájékoztatja az érintetteket, hogy
A Banki és Végrehajtási Károsultak
Fogyasztóvélelmi Egyesület
A Banki és Végrehajtási
Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület díjmentesen biztosít
tanácsadói, mediációs lehetőséget a fizetési nehézségekkel küszködő
lakosság részére telefonon és interneten keresztül.
36 70 253 2910
Jelentkezzen a fenti
elérhetőségeken!
2011-10-01
Diósjenő-Tereske: 0-1 (0-0)
ifi: 1-0 (0-0)
és
Schmittinger Erika facebook-os képtárában
Kedves Falusi Társaim!
2011. szeptember 30-án
este Diósjenőn a Képviselő-testület beszámolója és a falu lakóinak,
különösen a Vasút utcaiak kéréseinek meghallgatása történt.
Jómagam, mint ezen
utcának lakója, előzőekben már alá is írtam az itt lakók igényét az
úttest járhatóvá tételére, valamint a környezet belvíz-elvezetésének
szorgalmazására. A vitaest jelentős részén ott voltam, de idő előtt
távoznom kellett (ez úton elnézést kérek a Testülettől és a
Lakótársaimtól). Lényegét tekintve azonban vártam addig, míg
kiderült, hogy a sokfelé húzott szekér nem képes kijönni a kátyúból!
Még a soron következőből sem, nemhogy végig haladni az útvonalán! A
dolgok lényegét tekintve, most nem is képletesen írom!
Igen, valódi
nehézségeink vannak! A rokkantak nem képesek maguk eszközeivel
közlekedni! Autók futóműveit és a gyalogosok lábait nem kímélő
kátyúkkal küzdünk a vendég-turisták által is gyakorta használt
útjainkon.
Igen, van hiány hol
ebből, hol abból! Igen, látszólag két tábor áll egymással szemben,
melyben az egyik csak kérhet, a másik csak adhat!
Mégis: Egy közösség
vagyunk, akár tudomást veszünk róla, akár nem!...
Borsi István nyílt levele itt olvasható
2011-09-30
Megnyitották a Gyadai Tanösvényt
A mai napon átadták és
megnyitották a Szendehely-Katalinpuszta határában található Gyadai
Tanösvényre épülő és az ennek továbbfejlesztéseként létrejött
kirándulóközpontot és erdei iskolát. Az Ipoly Erdő Zrt. négy
helyszínen komplex ökoturisztiaki fejlesztést valósított meg a
Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával. Ebből az egyik a fent
említett Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola, míg a
további helyszínek: Balassagyarmat-Nyírjes, Diósjenő és Hollókő.
A Katalinpusztai Erdei
iskolában az alábbi szolgáltatások találhatóak: füves sportpályák,
erdei játszótér, interaktív bemutató a tölgyfáról, óriás famodell,
íjászpálya, teázó, kávézó, tűzrakóhely, vadbemutató, erdei
szálláshely és tanösvény.
Valkó Kornél
Elkészült a Diósjenői
Erdei Szabadidőpark
Diósjenő határában, a Kemence-völgy bejáratánál, a Börzsöny keleti
lábait vigyázó erdőgondnoki háznál egyedülálló Erdei Szabadidőpark
nyílik hamarosan. Az Ipoly Erdő Zrt. az Észak-Magyarországi Operatív
Program (ÉMOP) támogatása révén további három nógrádi helyszínen ad
át turisztikai attrakciókat.
A diósjenői erdőgondnoki
ház körül, mintegy 4 hektáros területen alakították ki azt a
szabadidőparkot, ami családok és csoportok számára is ideális
kirándulóhely lehet a jövőben. Az erdei környezetben haladó,
ismertető táblákkal szegélyezett sétaúton a Börzsönyre jellemző
erdőképpel találkozhatnak az érdeklődők. Az utat pihenőhelyek,
játszóterek, erdei sportpályák, állatsimogató, minigolf pálya teszi
színesebbé, sőt egy látványos fahídon is átvezet. A központ
területén fedett foglalkoztató, szabadtéri tűzrakóhelyek,
információs pont, kávézó, ajándékbolt és kulturált szociális
helyiségek is várják a látogatókat.
- A szabadidőparkot
azoknak ajánljuk, akik komolyabb túrázási szándék nélkül, akarnak
kimozdulni a természetbe - mondta Zanati László, a cég Diósjenő
Erdészetének vezetője.
- Ideális célpont lehet
osztálykirándulásokhoz, csoportos, családi rendezvényekhez is. De
kiváló indulási vagy érkezési állomása lehet a Börzsönyt meghódítani
akaróknak.
Az Ipoly Erdő Zrt. a
közel fél milliárdos uniós támogatásnak köszönhetően Diósjenő
mellett Hollókőn, Balassagyarmaton és a közeli
Szendehely-Katalinpusztán is fejlesztette turisztikai kínálatát.
A Diósjenőtől néhány
kilométerre lévő Katalinpusztán az elmúlt években elkészült a Gyadai
tanösvény, a madártani ösvény, majd az óvodásoknak ajánlott "Legyél
te is kis erdész", élményösvény. A néhány év alatt népszerűvé vált
tanösvényeket tavaly az "Év ökoturisztikai létesítményének"
választották. Ezek kiindulópontjánál, két futballpályányi területen
épült fel a Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola.
Sportpályák, játszóterek, pihenőtó, szabadtéri tűzrakóhelyek, erdei
teázó és bolt, kulturált mosdók illetve parkolók mellett régi erdei
mesterségeket bemutató műhelyek, csoportfoglalkozásokra alkalmas
termek, kiállítótér, méhészeti bemutató és egy osztály befogadására
alkalmas szálláshely várja a jövőben a kirándulókat. Egy hatalmas
modell is áll a parkban, amibe belépve, egy fa belsejébe jutunk, és
megérthetjük a növény működését. A "Tölgyfa élete" című kiállítás
pedig egy fa életciklusán keresztül enged bepillantást a naszályi
gyertyános-tölgyesek életébe, és az erdészek munkájába.
Nógrád megyében a
szeptember 30-án átadottakhoz fogható értékű és kiterjedésű, uniós
támogatásból megvalósuló turisztikai beruházás kevés van. Mindezek
az Ipoly Erdő Zrt. 2005 óta végzett turisztikai beruházásaira teszik
fel a koronát, hiszen ezek révén a Börzsönyben és a Cserhátban
egymással összefüggő, komplex turisztikai attrakció jött létre.
Bajnai Zsolt
2011-09-29
2011-09-27 Tájékoztató
Diósjenő község
Képviselő-testülete
Napirend:
2011. évi
költségvetés módosítása
Az 2011. évi
féléves költségvetési tájékoztató
Beszámoló a
2011/2012. oktatási év indításáról
Szentgyörgyi
István Általános Iskola Alapító okiratának módosítása
Aranydió
Óvoda Alapító okiratának módosítása
Szociális
rendelet elfogadása
Bursa
Hungarica önkormányzati ösztöndíj pályázat
Diósjenő
községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi
rendezvényterve.
Egyebek
Tájékoztatjuk a
tisztelt lakosságot, hogy a képviselő-testület ülései
nyilvánosak, azon minden érdeklődő részt vehet.
2011-09-26
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság
Eredmények:
Dejtár - Diósjenő: 2-1 ifi: 2-1
Őrhalom - Nógrádsáp: 5-1
ifi:
0-3
Romhány - Patak:
1-2 ifi: 1-3
Szügy - Nagyoroszi: 4-1 ifi: 2-2
Nézsa
- Tereske: 3-4 ifi: 1-2
Ipolyszög - Érsekvadkert:
1-2 ifi: 1-7
Szendehely - Varsány:
3-1 ifi: 0-6
A
felnőtt bajnokság állása
1.
Érsekvadkert
6
5
1
0
22-9
16
2.
Dejtár
6
5
1
0
15-8
16
3.
Szügy
6
4
2
0
17-8
14
4.
Patak
6
3
1
2
13-9
10
5.
Ipolyszög
6
3
1
2
11-9
10
6.
Szendehely
5
3
0
2
14-11
9
7.
Őrhalom
6
2
2
2
13-12
8
8.
Nógrádsáp
6
2
1
3
14-21
7
9.
Romhány
6
2
0
4
14-14
6
10.
Tereske
6
2
0
4
16-20
6
11.
Nagyoroszi
6
2
0
4
9-17
6
12.
5
1
2
2
6-6
5
13.
Varsány
6
1
1
4
3-10
4
14.
Nézsa
6
0
0
6
8-21
0
Az
ifjúsági bajnokság állása
1.
Patak
6
6
0
0
38-4
18
2.
Dejtár
6
5
0
1
29-6
15
3.
Nagyoroszi
6
4
2
0
22-11
14
4.
Szügy
6
4
1
1
35-10
13
5.
Varsány
6
4
0
2
18-11
12
6.
Nógrádsáp
6
3
1
2
18-13
10
7.
Romhány
6
3
0
3
24-18
9
8.
Érsekvadkert
6
2
0
4
18-13
6
9.
6
1
1
3
3-8
4
10.
Őrhalom
5
1
1
4
6-25
4
11.
Tereske
6
1
1
4
8-30
4
12.
Nézsa
6
1
1
4
7-33
4
13.
Szendehely
5
1
0
4
7-31
3
14.
Ipolyszög
6
0
2
4
6-26
2
Forrás: MLSZ Adatbank
2011-09-25
Őszi vigalom Nógrádon
Dejtár - Diósjenő 2-1 (0-1)
ifi: 2-1 (0-0)
Fotó: Schmittinger Erika 2011-09-24 Szüreti felvonulás Nógrádon
2011-09-22
2011-09-21
Dióskálig gurult a (vándor)dió Dióskál - Szombaton a zalai településen ötödik alkalommal találkoztak a községek, melyek nevében valamilyen módon szerepel a dió szó. Gyenesdiás, Diósviszló, Diósjenő, Diósförgepatony, Diószeg, Diósd, Zentagunaras és Dióskál. E települések vettek részt, illetve mutatkoztak be a tavaly óta nemzetközi rendezvényen, mely szentmisével kezdődött, majd kulturális műsorral folytatódott. Kluczer János házigazda polgármester elmondta: öröm számukra, hogy ez évben településükre gurult a dió, azaz megrendezhették a programot. Az egész falu szívvel-lélekkel készült, mindent megtettek, hogy színvonalas műsort állítsanak össze. - Örülünk, hogy Dióskál kapta a rendező szerepet. Néhány adat: kettőszáznyolcvan vendéget fogadtunk, e létszámhoz csatlakozott a falu mintegy ötszáz lakosa - fogalmazott, szót ejtve Dióskál nevéről is. - A falut a 11. században említette először forrás, a név második felét Kaal vezér „adta”, míg az elsőt a rengeteg diófa, mely a település határában található. A csodálatos környezetet őrizzük, nemrég diófákat ültettünk a településre vezető utak mentén. Láthatták ezeket a vendégek is, akik többek között prospektusok, művészeti alkotások, fotók, kézműves termékek segítségével és persze szóban mutatták be településeiket. Minden községből "érkeztek" – a kiírt versenyre - diós alapanyagú sütemények, s persze házi jellegű étkek is készültek. - Hagyományosan gulyáságyúban főzünk a diós találkozókon, melynek ötlete Gyenesdiásról származik - mesélte Keresztes József, a Balaton-parti településről érkezett főzőcsapat vezetője. - A menü? Babgulyás és "sima" gulyás. Fogy rendesen, s a hangulatra sem lehet panasz. Persze nem csupán gasztronómiai, hanem kulturális élményeket is kínált a találkozó. A kultúrházban kiállításokat nyitottak, délután pedig több órás műsor keretében táncosok, dalkörök, énekesek léptek közönség elé. A sorból egyetlen résztvevő község sem maradt ki. Eközben a polgármesterek a jövőre vonatkozó terveket is egyeztették. Megbeszélték, hogy alapítványt hoznak létre, mely minden évben a találkozót megrendező települést segíti majd. Megtudtuk: szeretnék elérni, hogy a közösséghez minden magyar "diós" település csatlakozzon. Kiderült az is, hogy jövőre Diósviszlóra gurul a vándordió, azaz ott tartják a sorrendben hatodik rendezvényt. Szerző: Sámel József, Forrás: Zalai Hírlap az eseményről készült VIDEÓ FOTÓK Egy osztálytalálkozó képei
Az 50 évvel ezelőtt, a diósjenői Állami Általános Iskola VIII. A és VIII. B osztályában végzett tanulók találkozásáról kaptunk fotókat Fotó: Kelemen Szilárd 2011-09-20 Megkezdődött az Aranydió Óvoda műszaki átadás-átvételi eljárása
2011-09-19 Diós-települések V. országos találkozója
Lakossági tájékoztató a jelenleg aktuális rendelési idők
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Eredmények: Diósjenő - Szügy: 0-0 ifi: 0-3 Őrhalom - Romhány: 2-1 ifi: 0-8 Nagyoroszi - Ipolyszög: 0-2 ifi: 6-1 Nézsa - Dejtár: 0-1 ifi: 0-9 Patak - Tereske: 5-1 ifi: 8-0 Érsekvadkert - Szendehely: 5-0 ifi: 5-0 Nógrádsáp - Varsány: 3-0 ifi: 3-5
Forrás: MLSZ Adatbank 2011-09-18 Megyenap Rétságon Nógrád megye 5 évvel ezelőtt elhatározta, hogy a megyei identitás erősítésére nem csak székhelyén, hanem más városokban is rendez jeles napokat. A rendezvény időpontja azért lett szeptember 20., mert 1705-ben ezen a napon választották meg vezérlő fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet, s a közgyűlés szerint ez egy olyan szimbolikus nap, amely minden nógrádi számára az összefogást jeleníti meg. Most az 5. alkalommal megrendezett ünnepi programnak Rétság adott helyszínt.
Girasek Károly cikke itt olvasható 2011-09-17 Dióskálon jártunk az V. Diós-találkozón
Videóösszeállításunkat hamarosan láthatják... Diósjenő - Szügy 0-0
ifi: 0-3 (0-1)
Fotó: Újhelyi Ildikó Mona 2011-09-16
2011-09-15
Felkészülés a népszámlálásra - "Feleljünk a jövőért!"
A sajtóban már lehetett híreket hallani, hogy ez évben népszámlálás lesz Magyarországon. A nemzetközi normák szerint 10 évenként tartanak ilyen összeírásokat, amelyen a kapott adatok elemzéséből a társadalom és a gazdaság működéséhez fontos jellemzőket lehet kigyűjteni. 10 millió embert kikérdezni nem kis feladat. Különösen nem, ha figyelembe vesszük, hogy egységes kérdőív alapján egyforma elvek szerint kell lefolytatni az adatrögzítést. Éppen ezért az országban több mint 40 ezer kérdezőbiztost már kijelölték települések jegyzői. Ők majd igazolvánnyal ellátva keresik fel az állampolgárokat. Ahhoz, hogy feladataikat jól el tudják látni, a KSH szakembereinek segítségével kistérségenként szerveznek képzési napokat. Így történt ez Rétságon is, ahol a Városháza tanácskozó termében gyűltek össze a városkörnyék települései közül a mai napra beosztott számlálóbiztosok, felülvizsgálók és népszámlálási felelősök. Girasek Károly cikke itt olvasható
2011-09-14 50 éves konfirmandus találkozó
1961. március 26-án Nagy Zoltán lelkipásztor testvérem vezetésével 17 fiatal konfirmandus tett fogadalmat templomunkban. Sokukban felébredt a vágy, hogy a közben elmúlt 50 évért hálát adjanak. Így került sor augusztus 14-én a gyülekezeti istentisztelet keretén belül, egy kedves alkalomra, ahol közülük kilencen az Úr asztalát körülállva hálát adtak az elmúlt fél évszázadért. A gyülekezettel közös úrvacsora vétel után kedves szeretetvendégség következett, ahol kötetlen formában idézték fel a konfirmációs felkészülés időszakának emlékeit. Az 1961-ben konfirmáltak életére Urunk áldását kívánjuk, Gottfried Richárd Áldozatokat követelt a lakástűz
Nógrád Megyei Hírlap 2011-09-13 Kettős tűzhalál Nógrádon Leégett egy lakóház Nógrádon, két ember meghalt a tűzben - közölte kedden a katasztrófavédelem az MTI-vel. Loch Erika, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a váci tűzoltóságot pár perccel éjfél után riasztották, hogy a Nógrád megyei Nógrádon ég egy lakóépület. A tűz - amelynek keletkezési okát még vizsgálják - átterjedt két szomszédos lakóház tetőszerkezetére is. A lángokat eloltották, de a tűzben két ember meghalt - tette hozzá.
2011-09-12
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Eredmények: Ipolyszög - Diósjenő: 0-3 ifi: 1-1 Romhány - Nógrádsáp: 5-0 ifi: 4-1 Szügy - Nézsa: 6-3 ifi: 16-1 Tereske - Őrhalom: 4-1 ifi: 1-1 Dejtár - Patak: 1-0 ifi: 1-2 Szendehely - Nagyoroszi: 5-2 ifi: 2-6 Varsány - Érsekvadkert: 0-1 ifi: 3-2
Forrás: MLSZ Adatbank 2011-09-11
Ipolyszög - Diósjenő 0-3 (0-0)
ifi: 1-1 (0-0)
Fotó: Schmittinger Erika Mona
2011-09-10
A CivilDió Egyesület és a Kárpátok
Alapítvány Kedves Civil Kolléga! A már folyamatban lévő civil pályázatíró tanfolyamunkon (PCM képzés) kívül három műhelymunkával kívánjuk segíteni a Nógrád megyei civil szervezetek életét. Olyan témakörökkel készültünk, amely a saját tapasztalatainkból kiindulva nekünk is nehézséget okozott szervezetünk életében. Ilyen témakörök, mint pl:
Ha mindezek Önöknek is
probléma jöjjön el a rétsági Művelődési Központba és kötetlen
formában tudjon meg minél többet az adott témákból az alábbi
2011. szeptember 13.
(kedd) 16.00.-18.30 Téma: Non-profit
2011. szeptember 15.
(csütörtök) 16.00-18.30 Téma: Civil
2011. szeptember 20.
(kedd) 16.00-18.30 Téma: A rendezvényeink ingyenesek! Bővebb információt a mellékelt meghívóban és az abban található elérhetőségeken tudunk adni! Várunk mindenkit szeretettel!
Vasas Mihály
Az erdőben futás - lassabb vagy épp gyorsabb tempóban suhanva a lombkoronák lehajló levelei között, élvezve a félárnyékok, árnyékok napközbeni hűvösét, a friss és üde levegő aktív beáramlását tüdőnkbe és vérkeringésünkbe, a terepviszonyok változatosságát és az erdei utak rugalmasságát a város aszfaltjával szemben - különleges élményt nyújt minden rendű és rangú, amatőr és profi sportolónak egyaránt. Az Ipoly Erdő Zrt. hagyományt igyekezvén teremteni a sport-erdő-erdész hármasának eszmei megközelítése mentén, 2007 óta minden év nyár végi vagy ősz eleji hétvégéjén megrendezi az Ipoly Erdő Börzsönyi Hegyi Félmaraton és Családi Futás elnevezésű egész napos sportprogramját. Az egyedi fizikai és szellemi élményt nyújtó sportrendezvény idén immár ötödik alkalommal, a páratlan szépségű színekbe öltözött őszi börzsönyi tájban, 2011 október 15-én szombaton, Diósjenőn kerül lebonyolításra. 2011-09-09
A nógrádi országzászló avatási ünnepségről
készített egy órás összeállítás az alábbi időpontokban megy adásba
2011-09-08
Mai fotók
2011-09-07
2011-09-06 2011-09-05
TÁJÉKOZTATÓ GÁZSZÜNET
2011. szeptember
7-én 5 órától
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Eredmények: Diósjenő - Szendehely: 2011. 11. 19-ére halasztva Őrhalom - Dejtár: 2-2 ifi: 1-3 Romhány - Tereske: 4-3 ifi: 8-4 Nógrádsáp - Érsekvadkert: 6-6 ifi: 5-2 Nagyoroszi - Varsány: 2-0 ifi: 3-2 Nézsa - Ipolyszög: 0-3 ifi: 1-1 Patak - Szügy 1-2 ifi: 5-2
2011-09-04 Katolikus családi nap
Videóösszeállítás a
Mlinárcsek Márta felvétele 2011-09-03 Komposztfórum Magyarország Egyesület 2011. évi pályázati felhívása A helyi komposztálás népszerűsítésére létrejött Komposztfórum Magyarország Egyesület a Komposztálás Ünnepnapja alkalmából a Szitakötő című gyermek folyóirattal közösen pályázatot hirdet hazai és határontúli óvodások és iskolások részére!
2011-09-01
AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA
A Partnerséggel a Foglalkoztatásért Iroda
Tanévnyitó a Szentgyörgyi István
2011-08-31 Személyre szóló alaptörvénye lehet bárkinek, aki igényli azt a lakóhelye szerinti polgármesteri hivatalban, körjegyzőségen vagy a kormányablakoknál
Személyre szóló
alaptörvénye lehet bárkinek, aki igényli azt a lakóhelye szerinti
polgármesteri hivatalban, körjegyzőségen vagy a kormányablakoknál.
Sajtóközlemény. Magyarország Alaptörvényét Kövér László, az
Országgyűlés elnöke személyes aláírásával Magyar Közlöny
különkiadásaként lehet igényelni teljesen díjmentesen. (kormany.hu) 2011-08-30 Teljes útzár a 2-es főúton baleset miatt Négy jármű ütközött össze a 2-es főúton Szendehely és Rétság között kedden, a balesetben hárman könnyű sérüléseket szenvedtek - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Készül a csipetke a vasárnapi ebédhez 2011-08-29
Befejezéséhez közeledik az
Nógrád Megyei II. osztályú labdarúgó
bajnokság Eredmények: Varsány - Diósjenő: 0-0 ifi: 2-0 Szügy - Őrhalom: 2-2 ifi: 8-0 Dejtár - Romhány: 4-2 ifi: 6-1 Szendehely - Nézsa: 5-1 ifi: 5-1 Ipolyszög - Patak: 3-3 ifi: 0-7 Érsekvadkert - Nagyoroszi: 4-0 ifi: 2-3 Nógrádsáp - Tereske: 2-1 ifi: 4-0
az 1. fordulóból: Nézsa - Varsány 3-0 2011-08-28 Varsány - Diósjenő 0-0
fotó: Schmittinger Erika Ifi: 2-0 (2-0) Mona 2011-08-26 Augusztus 20-ai délutáni műsor Nógrádon
2011-08-24 Augusztus 20-ai ünnepség a nógrádi várban
a délutáni műsorról készült videót is hamarosan láthatják |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||